7.2 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Ceglédi Dobmúzeum a fővárosban

Június 20-án tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját. A sikeres rendezvény idén is az egész várost lázba hozta. Tömegével mentek kultúrára éhesen múzeumról múzeumra, ki buszjáratokon, ki gyalog, okostelefonján böngészve közben a programokat. A látogatók száma évről évre növekszik, mutatva, hogy az emberek érdeklődése meglenne a közgyűjtemények iránt. Számos érdekesnek tűnő jazz eseményt is kínáltak a szervezők ezen az éjszakán, sok múzeumban csendült fel a zene. Én is vándorlást terveztem több helyszínre, az, hogy végül a Benczúr Házban maradtam, arról elsősorban Kármán Sándor és barátai tehettek.

A ceglédi Dobmúzeum egy becses darabja erre a napra felköltözött a fővárosba. Az ország múzeumai között is különlegességnek számító gyűjteményből Ringo Starr, a Beatles együttesbe lépésekor vásárolt híres dobfelszerelésének pontos mását hozta magával Kármán Sándor, a Dobmúzeum megálmodója és alapítója. „Ezt a dobot 1965-ben a Magyar Rádió rendelte Chicago-ból – közvetlenül a Ludwig cégtől – a Nemzeti Bank engedélyével a Stúdió 11 dobosa, Dán András részére. András nyugdíjba vonulásakor a felszerelést megkapta, majd később a Múzeumnak ajándékozta. 2010-ben az eredeti Blue Oyster bevonatot áthúzattuk Black Oyster celluloiddal, a nagydobra felfestettük a Beatles logót, így válhatott egy hasonló hangszerré, mint amilyet Ringo Starr használt.” – olvashatjuk ceglédi Dobmúzeum honlapján.

(Forrás: jazzma.hu – Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...