7.1 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Erőszakkal akart pénzhez jutni

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Ferenc 31 éves érdi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 31 éves férfi 2015 februárjától kezdődően telefonon és személyesen is több alkalommal megfenyegette a sértettet abból a célból, hogy adja át számára azt a pénzt, amely az örökségéből származott.

K. Ferenc 2015. július 25-én 12 óra 30 perc körüli időben megjelent a nő csemői munkahelyén, ahol azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem ad át neki 50 ezer forintot, akkor megveri, illetve a családi házát felgyújtja. A nő egyik munkatársa a sértett védelmére kelt és értesítette a rendőrséget. A ceglédi rendőrök a 31 éves férfit a helyszínen elfogták és a Ceglédi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. július 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását. A gyanúsított ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...