Relatíve sok adományt kapunk szervezetektől és magánszemélyektől, tisztálkodási szereket csomagolunk nekik, sok száz péksüteményt porciózunk naponként,szendvicseket gyártunk(nem az Ön adófizetői pénzéből, hanem hangsúlyozom: adományokból).
Ez a maroknyi csoport nyelveket beszélő,szociálisan érzékeny,diplomás gyógypedagógus,informatikus,közgazdász,vállalkozó,középiskolás,védőnő,tanár és egészségügyi dolgozók stb. abszolút civilek vagyunk,ráadásul fiatalok,többnyire még csak nem is hívő emberek.Én magam a 40.tanévemet kezdem holnapután a Közgazdasági Szakközépiskolában nyugdíjas német-és történelem szakos tanárként, gondolom tanárként nem kell bizonyítanom,hogy egyszerűen tisztelem az EMBERT,legyen az bármilyen származású.Higgye el, én sem örülök annak, hogy a napi munkám mellett 63 évesen az estéimet a ceglédi vasútállomáson töltöm,de most ilyen helyzetbe kerültünk, és ezt valahogy meg kell oldani, a saját érdekünkben.
Óránként kapjuk az infót Szegedről, és sokszor vannak átszálló menekültek,gyerekek,családok,akik hálásak az információkért és az ételért, nem kell kóvályogniuk a városban, hogy ennivalót tudjanak adni a gyerekeiknek, már a vasútőrök egy része is belátja, hogy csak a munkájukat könnyítjük meg azáltal, hogy ott vagyunk,főként angolul szót értünk velük,megnyugtatjuk őket.
Nem örülök azoknak, akik:
Liluló fejjel üvöltik, hogy legéppuskázni mindet, görcsbe álló ujjakkal. Gázkamrát nekik,mind lelőni, még a határon, a gyereket is! Behordja nekem az écet a koszos kezével!
Én szégyellem magam magyar honfitársaim miatt!
Nem a bevándorlókkal van a legnagyobb baj, az ő problémájukra előbb vagy utóbb talál valaki megoldást, de a mi embertelen gondolkodásunk itt marad, velünk.Ezért tartunk itt, ahol tartunk!Nem csoda, hogy a menekültek 95%-a nem akar ebben az országban maradni.
Üdvözlöm, egyszer ha a vasútállomáson jár estefelé, keressen meg a peronon,mint mondtam, nem fogunk onnan „eltakarodni” (ez az Ön szava).
(Fotó: Kisfaludi István)
