17.1 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Jövőre ez nem fordulhat elő

Ebben az esztendőben szeptember 12-én tartottuk – immár 8. alkalommal – a fizika tudományát népszerűsítő ismeretterjesztő előadásunkat a Kossuth Művelődési Központ színháztermében, Cegléd Város Önkormányzatának hathatós támogatásával. Már a korábbi előadások is „teltházasok” voltak, de most minden képzeletet felülmúló volt az érdeklődés: mintegy 150 diák és felnőtt nem jutott be a terembe, mert a színházterem megtelt!

Mélységesen sajnáljuk, hogy ilyen helyzetet idéztünk elő az igyekezetünkkel és minden érdeklődőtől elnézést kérünk, aki nem tudta megtekinteni az előadásunkat! Azt azonban mindannyiunk biztonsága érdekében tudomásul kell venni, hogy a „Tűzrendészetileg megtelt” táblát a szervezőknek érvényesíteniük kellett.

Mi az előadók megígérjük, hogy a helyi iskolák fizika munkaközösségeinek véleményét kikérve, olyan javaslatot teszünk az önkormányzat asztalára, hogy jövőre semmiképpen se fordulhasson elő ilyen eset.

Mindazon által nagy örömünkre szolgál, hogy a Tudományok Éjszakája – fizika- előadásait ilyen szeretettel fogadta a ceglédi tanulóifjúság és a felnőtt közönség. Köszönjük a sok biztatást és az elismerést, valamint a rendszeres önkormányzati támogatást, amelyet kaptunk az elmúlt nyolc évben.

Cegléd, 2015. szeptember 14.
Kozma Sándor, Tűri László fizikatanárok


FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...