Két fiatal, hat olimpiai érem

Károlyi Gergő és Purcel Virginia augusztus elején a 89 ország részvételével zajlott Los Angeles-i Speciális Olimpián szerezték a fényes érmeket. A két fiatal a Losontzi István Speciális Iskolában ismerkedett meg a tollaslabda sporttal Sipos Béla, testnevelő tanáron keresztül, majd tíz évvel ezelőtt, most pedig felállhattak a dobogó legmagasabb fokára is. Sipos Béla, a Magyar Speciális Olimpia szakágvezetője, aki 2000-ben kezdte kiépíteni az iskolában a tollaslabda szakágat. Az utóbbi években 50 reményekre jogosító versenyző öregbítette az iskola és tornaklubja hírnevét szép eredményekkel, sőt az előző Speciális Olimpiákról is számos aranyérmet elhoztak a ceglédi fiatalok.

Károlyi Gergő 21 éves, a „Losiban” tanult, most Kecskeméten a Mercedes gyárban dolgozik. Heti 2-3-szor Pesten és Szolnokon tollasozik. És a siker feletti örömén túl, már a következő olimpiára tervezget: – Ha lesz segítség az edzésben, akkor megpróbáljuk négy év múlva. Jó eredmény ez is, de nem a legjobb! Csak akkor leszek teljesen elégedett, ha mindegyik érem arany lesz.

 

Purcel Virginia, most 12. osztályos a speciális iskolában. A varró szakmát tanuló, intézetis lány annyit mondott az élményeiről: – Los Angeles-ben jó és rossz is volt. Rossz volt távol lenni a barátaimtól, de jó volt fenn állni a dobogó legmagasabb fokán.

– Hogyan jutottak el ezekig a szép eredményekig? – kérdeztük Sipos Bélát.

– A Speciális Olimpia célja, hogy az értelmükben akadályozott sportolók saját képességeikhez mérten játszani tudjanak, más hasonló képességű versenyzőkkel.

A világversenyen 8 fős divíziók alakulnak, akik körmérkőzéseket játszanak, majd a legjobbak megküzdenek egymással. Sajnos, – vagy szerencsére? – a mi két versenyzőnk a legerősebb divíziókba került, de így is hozták a tudásukat, megállták a helyüket. Amerikában Virginia egyéni aranyérmet, női párosban ezüstöt, vegyes párosban – Gergővel – szintén aranyérmet szerzett. Gergőnek vegyes párosban arany, férfi párosban ezüst, egyéniben bronzérmet sikerült kiharcolnia. Büszke voltam arra, hogy a verseny egész ideje alatt példamutatóan viselkedtek, sportszerűen küzdöttek, a legtöbbet nyújtották, amire képesek.
– Azért jutott idő a két hét alatt városnézésre, más programokra is?
– A kint tartózkodás első három napját az időeltolódás okozta átállás megkönnyítésére szántuk. Manhattan Beach-en ott élő magyarok látták vendégül a 80 fős magyar csapatot és megmutatták a környéket. Jártunk Hollywood-ban, fürödtünk a tengerben, néztünk repülőmúzeumot.
– Milyen élmény volt a fiataloknak a verseny és persze a szép eredmények?
– Nagyon látványos volt a megnyitó, Obama elnök felesége is részt vett, az elnök pedig videoüzenetet küldött a résztvevőknek. A százezer fős stadionban sok kint élő magyar is szurkolt nekünk, köszönjük nekik! Amikor Virginia egyedül állt a dobogó legmagasabb fokán, szinte elsírta magát. Azt mondta, nem gondolta, hogy annyira jó lesz ott állni! De minden esélye megvan arra, hogy négy év múlva is nyakába akasszák a legfényesebb érmet, mert ez a két fiatal a világ élvonalában van tollaslabdában.
– Akkor tehát készülnek a következő olimpiára?
– Igen, szeretnének bejutni, azonban ennek anyagi feltételei is vannak, lesznek. A speciális olimpián ugyanis nincs nagy összegű pénzjutalom, vagy életjáradék a dobogós helyekért. Hosszú távon nehéz tervezni, mert amíg az iskola falai között vannak, addig biztosított az edzési lehetőség, azonban amint kikerülnek a nagybetűs életbe, dolgozniuk kell a megélhetésért, amellett azonban már nagyon nehéz versenyszerűen sportolni. A lányok az első gyermek születése, a családi teendők miatt – ami teljesen érthető – hagynak fel a tollaslabdával. De most már van, aki néhány év kihagyás után jön vissza újra edzeni, versenyezni – mert a sport szeretete egy életre szól…