13.3 C
Cegléd
2026. október 17. szombat
spot_img

Ambivalens

A pasztell tulajdonságait minden ízében ismeri, mestere használatának, fixálásának, üvegezésének, keretezésének, tanára történetének, mint érdekes tárlatvezetéséből kiderült. Aki lemaradt, meghallgathatja még egyszer, október 9-én, 17 órakor, a tárlat bontásakor a Gimnázium dísztermében.

A portrék, fél és egészalakos munkák megítélése kevésbé egyértelmű. Izgalmasak az aszimmetrikus kompozíciók, szűk kivágások bizonyítják a fényképi motivációt. Nem szerencsések viszont a glamour-fotóra jellemző beállítások, a fülledt színhasználat, néhol a komplementer kontrasztok úgy uralkodnak a felületen, hogy a női szépség és lelkiség már fals módon, vagy kevésbé jut szóhoz. A közönség igényét sejtem a háttérben, hisz egyelőre egyedi kísérletek –Bledi tó és a folyóvíz finomsága, tánchoz kapcsolódó expresszív képek- bizonyítják, hogy más irányba is szívesen kalandozik, kalandozna. Egyelőre a női arcot, kezet simogató délutáni napfény ejti rabul, melyet nehéz szentimentális felhangok nélkül megjeleníteni. A megnyitó fiatal előadója,Kasztel Réka klasszikus hangszereléssel és külsőségek közt játszott slágert a zongorán. Ezzel ösztönösen alkalmazkodott a kiállítás hangulatához. Néhány képhez alkalmasnak is éreztem…

FOTÓK a kiállítás megnyitójáról eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...