-6.2 C
Cegléd
2026. január 12. hétfő
spot_img

Sárik Péter a Várkert Bazárban

Szerzői lemezt készített Sárik Péter, sokra tartott zeneszerző és zongorista, aki a jazz mellett más műfajokban is szívesen kirándul. Az Idebent – odakint című anyagon a hazai énekesek és zenészek élvonala hallható, a bemutató október 18-án lesz a Várkert Bazárban, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon.A lemezen szereplő énekesek és zenészek különböző formációkban és projektekben valamennyien dolgoztak már együtt Sárik Péterrel az elmúlt több mint tíz évben.”Olyan énekeseket hívtam el, akikkel nagyon szeretek játszani. A dalokat a saját stílusukban írtam, így a lemez igen változatos lett. Tizenkét felvétel szerepel rajta, rádióbarát, három-négyperces számokból álló albumra törekedtem, elsősorban azért, mert szeretném, ha a dalok szélesebb tömegekhez is eljutnának” – mondta el Sárik Péter az új albumról szólva.Két-két számot énekel Micheller Myrtill és Pély Barna, együtt és szólóban is hallható a Falusi Mariann-Berki Tamás, valamint a Luiza Zan-Palya Bea páros. Szerepel továbbá Sena és MC Kemon is – ők angolul énekelnek -, velük korábban az A38 Random Trip-sorozatában játszott együtt Sárik Péter.

Videó: https://youtu.be/9FCYcAld9gs

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le egy párt

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatásba helyezett...

Beugrás az Egri csillagokban

Bognár Bence, a ceglédi Patkós Irma Művészeti iskola volt...

Hóhelyzet

A nagy mennyiségű hó kihívás elé állítja a közútkezelőt...

Terrorizálta társait

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a fiatalkorú...

Ceglédiek a világranglista élén

Három ceglédi is előkelő pozíciót birtokol a cselgáncsozók év...