-1.6 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Megszűnik Pest megye?

Október 1-jén egy gazdasági konferencián tett meglepő kijelentést Lázár János Pest megyéről: a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Pest megyét el kell választani Budapesttől, mert a fővárossal együtt túl fejlettnek számít, így rengeteg uniós forrástól elesik.

„Azon vidéki polgártársak közé tartozom, akiknek meggyőződése, hogy Budapest fejlesztése nélkül az ország nem fejlődik” – mondta Lázár János a Budapest Economic Forum nyitóelőadásán. Ugyanakkor az EU-s fejlesztési forrásokból ki van zárva a főváros, ezért a kormánynak a zsebébe kell nyúlnia. Hogy Budapestnek mire van szüksége, azt elsősorban a fővárosi önkormányzat tudja. „Háború sújtotta övezet” eközben Pest megye, amely szükségszerűen együtt élt eddig Budapesttel, de most az új uniós ciklusban szenvedne a forráshiánytól, ezért a megyét kompenzálni kell.” – mondta a miniszter. A kompenzációra 130 milliárd forintot szánna a kormány.

Lázár elmondása szerint a kormány elszánt, hogy 2021-re az EU-s többletforrások érdekében Pest megyét leválassza Budapestről, akár úgy is, hogy átalakítják a teljes megyestruktúrát. Ez azt is jelentheti, hogy Pest megye megszűnik, feldarabolják, a területeket pedig a szomszédos megyék kapják meg, de elképzelhető az is, hogy egy kisebb darab megmarad belőle.

Egy nappal a bejelentés előtt egy uniós pályázati konferencián már szóba került a szétválasztás kérdése. a portfolio.hu híradása szerint Dányi Gábor a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy „egy munkacsoport dolgozik a Miniszterelnökségen, azon a kérdésen hogy szét lehet-e választani a közép-magyarországi régiót és ha igen, akkor milyen módon. A kutatócsoport a központi régió szétválasztásával párhuzamosan azt is vizsgálja, hogy ha megtörténne a szétválasztás, akkor addig az időpontig milyen mértékben és milyen módon lehetne kompenzációt nyújtani a központi régióban működő intézményeknek, vállalkozásoknak. Említése szerint egyelőre a lakosságszám arányos kompenzáción gondolkodnak.
Az Európai Bizottság felé jövő februárig kell jelezni azt, hogy az egyes országok területén lévő ún. NUTS-II. régiók területén akar-e változtatni az adott ország és ha igen, akkor milyen módon, milyen formában. Dányi hangsúlyozta, hogy a munkacsoport még nem végzett a feladattal, így se döntés előkészítő anyag, se döntés nem született a kérdésben, de számos érv felhozható a központi régió szétválasztása mellett. Érzékeltette: azt azonban nagyon át kell gondolni, hogy egy ún. „lyukas régió” jöjjön-e létre (csak Budapest válik ki közigazgatásilag, pontosabban a NUTS-II. régió szempontjából a központi régióból), vagy Pest-megye „feloszlik”, azaz több darabban a területével határos régiókba olvadnak bele az egyes részei.


Fotó: Gazdasági és társadalompolitikai kérdéseket egyaránt érintettek a konferencián (Forrás: MTI/Illyés Tibor)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...