11.7 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

A kerékpárút Nagykőrösig

Földi László a Parlament október 5-i plenáris ülésén “Két keréken biztonságban” címmel azonnali kérdést intézett a kormányhoz. Cegléd és térsége országgyűlési képviselője a Nagykőrös-Nyársapát-Cegléd között megépítendő kerékpárút fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy a bicikli sokak számára az egyetlen közlekedési eszköz az Alföldön. Az ő életüket jelentősen megnehezíti, sőt veszélyezteti, hogy a közúton, az autók mellett és között kell kerékpározniuk. Az elmúlt években több – néhány esetben halálos – baleset történt emiatt. Földi László a kormány segítségét és támogatását kérte az útszakasz megépítéséhez.A kormány nevében a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár válaszolt a képviselőnek. Tasó László elmondta, hogy a kormány elkötelezett a kerékpáros közlekedés fejlesztése mellett. 2008 óta uniós forrásokból is, ezen szakasz esetében  a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program segítségével  lehet kerékpárutat építeni, amihez forrás bővítése szükséges. Hozzátette: nagyon bízik abban, hogy a kerékpárút-hálózat kiépítése során az érintett régió kerékpárút-fejlesztése is megvalósul.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...