14.1 C
Cegléd
2026. október 15. csütörtök
spot_img

Cigle Szüreti mulatság

A Cigle Hagyományéltető Egyesület 2015. október 10-én megtartotta a lovas felvonulással egybekötött II. Szüreti mulatságát, amelyre a tavalyinál is nagyobb volt az érdeklődés.

Az egyesületi tagok hónapok óta lázasan készültek az eseményre, hogy a vendégek a lehető legjobban érezzék magukat és, hogy minél színesebben, minél több múltbéli szokás elevenedjen meg 2015 őszén. Vendégeink, a Bíró és a Bíróné valamint táncos társaik Kalocsáról érkeztek, ahol a mai napig több órás felvonulásokon őrzik a régmúlt szokásait. Köszönjük nekik, hogy gyönyörű táncukkal, bájos megjelenésükkel emelték az esemény színvonalát! A felvonulás alkalmával több megállót terveztünk, mint amennyit az idő engedett, de a szitáló eső ellenére, a város fő utcáin végigvonulva csergetéssel, kereplőkkel felelevenítettük az ősi, gonoszűző szokásunkat, amit kicsik és nagyok szívesen figyeltek.

A bálra visszaérkezvén az utcán még lejtettek egy táncot a kalocsai vendégeink, majd bent vacsorával, mulatozással folytatódott az este. A II. Szüreti mulatság szép lezárása volt egy korszaknak a Cigle életében, ugyanis az egyesület addigi elnöke, Horváth Gábor az eseményt követően képviselői és magánéleti feladatainak sikeres ellátása érdekében lemondott tisztségéről, valamint tagságától is megvált.

Köszönjük eddigi munkáját! Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak is a sok segítséget, amivel az esemény létrejöttét elősegítették: Cigle pékség, Morina pékség, Pákozdi hús, Dióhéj, Violett bizsu, Imregi étterem, Huszár Barbara műkörmös, Klément borászat, Harmónia Masszázsszalon, Csemői Hagyományőrző Egyesület, Pálinkás családi borászat, Vörös Istvánné és családja, Monori Ferenc és családja, Református Egyházközösség, Kalocsai Néptáncegyüttes. Reméljük, hogy a városi nézőközönség és a megjelent vendégek is olyan szívesen gondolnak vissza október 10.-re, mint mi. Jövőre újra várunk mindenkit szeretettel!

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...