1.5 C
Cegléd
2026. november 5. csütörtök
spot_img

Nagykőrösre költözik a Patkós Irma iskola?

A Nagykőrösi Önkormányzat Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsági ülésén a ceglédi Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola székhelyének Nagykőrösre telepítése volt a téma. A bizottság egybehangzó támogatásáról biztosította az intézményt. – írta meg a nagykoros.hu. A tudósítás szerint „Andó László intézményvezető a szakbizottság ülésén bemutatta az iskolát. A költözésre azért lenne szükség, mert Cegléden nem rendelkeznek külön iskolaépülettel, míg Nagykőrösön a helyi önkormányzat egy jelenleg üresen álló épületet tudna használatukba adni.”

Az ülésen László Ditta, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója is felszólalt, mint elmondta: több rangos díjat kapott az iskola, illetve annak tanulói, így „nekünk csak jót hozna az iskola, gazdagodna a város kulturális élete.”  László Ferenc települési képviselő elmondta, a „mi városunk nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen kezdeményezést ne támogasson.” 

Lapunk megkereste Andó Lászlót, aki azt mondta: egyelőre korai lenne nyilatkozni a történtekről.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...