10.5 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Jutalmazott vétkes

„Miután a hatóság négyezer adagot kitevő romlott élelmiszert foglalt le Cegléden, a súlyosan hibázó szolgáltatót nem pénzbüntetéssel marasztalja el a város, éppen ellenkezőleg, ezentúl évi csaknem kilencmillióval többet kap.” – írja több vezető gazdasági hírportál a TS Gastro ceglédi közétkeztető cégről.

Mint a Figyelő Online beszámolt: „a TS Gastro ceglédi főzőkonyhájában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei nem kevesebb, mint 240 kiló olyan élelmiszert találtak, majd foglaltak le, aminek már semmi keresnivalója sem lett volna ott. A romlott élelmiszer – közte több mint 80 kiló hús és húskészítmény – azonnali megsemmisítését rendelték el a TS Gastro számlájára. Kivételesen nagy fogásnak számított ez, nem véletlen, hogy a közvélemény azt várta, a polgármester majd az asztalra csap. Valljuk be, nem igazán ez történt. Néhány gyakorlatilag semmitmondó közlemény jelent csak meg, hogy várják a NÉBIH határozatát, s annak ismeretében megteszik a szükséges lépéseket.” Időközben a Figyelő Online birtokába jutott egy olyan városi határozat, mely szerint a TS Gastronak 5 százalékos áremelést ítéltek meg. „Tekintettel arra, hogy tavaly Cegléd város közétkezetésre szánt 216 millió forintjának oroszlánrészét, pontosan 170 millió forintot a TS Gastro kapta meg, könnyen kiszámítható, hogy ezentúl 8,5 millió forinttal több jár majd neki.”

A Ceglédi Panoráma megkereste Takáts László polgármestert az ügyben, melyre az alábbi választ kaptuk: „Az önkormányzat által megállapított 5 %-os díjemelésre a szóban forgó eset előtt került sor, egy korábbi megállapodás eredményeként, amelyet a város a 2015. évi költségvetés tervezésekor beépített és el is fogadott. Az új közétkeztetési előírások alapjaiban változtatják meg a közétkeztetést és jelentős többletköltséget rónak a közétkeztetési szolgáltatókra, elég csak a sótartalom csökkentésére, vagy a teljes kiőrlésű lisztekből készült termékek előtérbe helyezésére gondolni. Ezt a jogszabályi változás okozta költségnövekedést ismerte el az önkormányzat, hosszú egyeztetést követően.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...