9.4 C
Cegléd
2026. február 7. szombat
spot_img

Szellő Imre kiütésre törekszik

 

A városi sportcsarnokban, és televízió előtt helyet foglaló bokszrajongók – az eredetileg riválisnak szerződtetett Hamza Wandera helyett – a tanzániai Said Mbelwa (33 győzelem, 17 vereség, 4 döntetlen)ellen láthatják szorítóba lépni Szellőt. Mbelwa együtt készült Wanderával – mindketten Wlodarczyk sparring partnerei voltak- , így amikor az edzésen megsérült, maga jelezte menedzserének, hogy szívesen küzdene meg ő a magyar klasszissal.„Biztos végiggondolta, hogy mire jelentkezett, de én csak a kezdő gongszóig leszek barátságos vele”- mondta nevetve a cirkálósúlyú magyar ökölvívó.

Rácz Félixtervei szerint Szellőre 2016-ban még nagyobb feladatok várnak, ugyanis célba veheti valamelyik nagy szervezett regionális övét – várhatóan Cegléden, hazai szorítóban.

A Felix Promotion rendezvényén címvédő mérkőzésen vesz részt a nagy pehelysúlyú Magyar-bajnok Kovács Zoltán „Caramel” (14 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen), de a jó profi bunyót kedvelő közönség láthatja még Kelemen Balázst, Baranyi Richárdot, Pintye Szabolcsot és Harcsa Norbertet is. A gálának lesz egy igazán különleges attrakciója, hiszen 4-résztvevős torna is helyet kapott a programban, melynek során Sulák András, Kis Máté, Bilisánszky Dániel és Török Ferenc egy este alatt dönti el, hogy ki közülük a legjobb a dunaújvárosi sportcsarnokban felállításra kerülő ringben.

A rendezvényt a közszolgálati MTVA vállalat sportcsatornája, az M4 Sport élőben sugározza. Jegyinformáció a www.felixpromotion.com oldalon.

(forrás: monokli.com)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...