13.3 C
Cegléd
2026. október 17. szombat
spot_img

Kábítószerrel kereskedett, előzetesbe került

A 27 éves férfi esetébe alkalmazott drog gyorsteszt pozitív eredményt mutatott a kábítószer fogyasztás vonatkozásában. 

Az eljárás során az is kiderült, hogy a kábítószergyanús anyagot B. József az albertirsai Sz. Tamástól vásárolta.

A 38 éves férfi a megalapozott gyanú szerint Albertirsa területén hosszabb ideje árul marihuánát anyagi haszonszerzés céljából.

Sz. Tamást a rendőrök 2015. december 18-án 20 óra 20 perc körüli időben elfogták, miközben két személynek próbált kábítószergyanús anyagot értékesíteni.  A férfi ruházatából 8 alufólia csomag került elő, melyekben szintén kábítószergyanús anyag volt. Ezeket a nyomozók lefoglalták.

Sz. Tamást a Ceglédi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. december 21-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Ellene a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...