-4 C
Cegléd
2026. január 13. kedd
spot_img

Döntött a Kormány: önálló régió lesz Pest megye

Mivel Pest megye önálló régióvá válása az Európai Bizottság döntésétől számított második évben léphet hatályba, első ízben csak a következő, 2021-től induló uniós fejlesztési ciklusban jelenthet a megyének – mint kevésbé fejlett régiónak járó – többletforrást. Annak érdekében, hogy Pest megye gazdasági-társadalmi mutatóinak negatív tendenciái már ebben a fejlesztési ciklusban mérséklődjenek, a Kormány arról is döntött, hogy a nemzetgazdasági miniszter – a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával – megvizsgálja a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén működő vállalkozások számára célzott fejlesztési források biztosításának lehetőségét – már a mostani fejlesztési ciklusra.

A 187 Pest megyei települési önkormányzatból 182 testületi határozattal erősítette meg támogatását Pest megye önálló régióvá válása iránt. A Fővárosi Közgyűlés szintén egyhangú határozattal támogatta a kezdeményezést. Nagykőrös és Szentlőrinckáta települési önkormányzatai – az önálló régió támogatása mellett – népszavazás kiírását kezdeményezték a település szomszédos megyéhez történő csatlakozása érdekében. A magyar területszervezési jogszabályok alapján a megyeváltás – eredményes népszavazás és az Országgyűlés támogató döntése esetén – csak 2019-ben léphet hatályba. Az uniós jog értelmében a megye 1%-át meghaladó népesség más megyéhez történő átvitele esetén e települések – függetlenül attól, hogy 2019-ben közigazgatásilag más megyék, ezáltal más régiók részei lehetnek – csak 2021-től lesznek jogosultak a kevésbé fejlett régióknak járó támogatások igénybevételére. Erre az időpontra pedig már Pest megye is kevésbé fejlett régióként tervezheti meg – remélhetőleg a jelenlegi támogatási szintnek többszörösének megfelelő – uniós forrásfelhasználást.

A cikk teljes terjedelmében a pestmegye.hu oldalán olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...

Sikeres szereplés a Pest Vármegyei Diákolimpia döntőjén

Ráckeve adott otthont a Pest Vármegyei Asztalitenisz Diákolimpia csapat-...

Veszélyben a MÁV dolgozók

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti...

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le egy párt

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatásba helyezett...