8.9 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Egy egész falut áramtalanított

Egy egész falut áramtalanított a hétvégén egy fiatalkorú fiú. A 17 éves kamasz épp egy akácfát próbált meg ellopni az újszilvási erdőből. A fát sikeresen kivágta, de az rádőlt a mellette levő elektromos kábelhálózatra és elszakította. Ezt követően Újszilvás egész területén órák hosszára nem volt áram.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves fiú 2016. január 16-án 14 óra körüli időben akácfát kísérelt meg kivágni az újszilvási erdő területén. Ennek során a kivágott fa felső része beleakadt az elektromos kábelhálózatba és azt elszakította. Ennek következtében a község teljes területén megszűnt az áramszolgáltatás.

A fiatalkorú fiú a kivágott fát a helyszínen hagyta és elmenekült. A rendőrségre a szolgáltató munkatársai tettek bejelentést, melyet követően a körzeti megbízottak adatgyűjtést végeztek. Ennek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves fiút, akit néhány óra múlva lakcímén elfogtak és előállítottak. A nyomozók a fiút gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Bűnügyi Osztály folytatja le.

Forrás: police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...