
– Nem csak a mostani pápa, de már évtizedek – konkrétan a II. Vatikáni Zsinat 1964-es lezárása – óta tartó folyamat az, hogy a római katolikus egyház nemcsak lehetőségként veti fel, de kifejezetten biztatja, sőt bizonyos értelemben kötelezővé is teszi a keresztények egységének ápolását. – válaszolt Szecsődi Péter.
– Az, hogy helyi egyházközösségekben ez a törekvés hogyan csapódott le az már más kérdés. Említhetném II. János Pált, aki az utóbbi évtizedekben a legtöbbet tette az ökumenizmusért, azzal, hogy mindenkihez elment, mindenkivel kiengesztelődött, nemcsak a keresztény felekezetek, de minden vallási közösség felé nyitott. Ezek komoly lépések voltak a katolikus egyház részéről, amely minden lépést megtett a maga részéről. Nyilván mindenkivel nem ugyanolyan szintű lehet a kapcsolat. A más vallások iránt tanúsított tolerancia, türelem, a másik vallási meggyőződésének tiszteletben tartása egy szint. Másik a Krisztus-hívők közötti kapcsolat ápolása.
A személyes véleményemre rátérve: papságom első évétől, vagyis közel negyven éve munkám egyik legfontosabb területe az ökumené. Hogy miért? Mert ez Isten akarata, nekünk pedig Isten akaratát kell tennünk. Jézus ezért imádkozott halála előtt, hogy az övéi egyek legyenek, tehát ezért kell munkálkodnunk. Nemcsak, hogy ne akadályozzam, ne tegyek keresztbe, hanem, hogy kifejezetten elősegítsem, építsem azt, a lehetőségek keretei között. Itt Cegléden másfél éve vagyok és látom, hogy van tere a keresztény-egység gondolatának, mert nyitottak a többi testvérfelekezetek. Nemcsak közös lelkészi találkozókban, de közös fellépésben, programokban is megnyilvánul ez és nemcsak az imahéten. A város felé próbáljuk nyitottan kommunikálni, hogy mi Krisztus-hívők együtt akarunk bizonyságot tenni az örömhírről, ami Krisztus Jézusban jelent meg.