A Szőnyi család máig való élettörténete valamikor az 1730-as években kezdődött, az első anyakönyvi bejegyzés bizonyos Szőnyi Istvánra vonatkozott. Az „őrálló” – Szőnyi Sándor – Szőnyi Ferenc és Bihari Rozália első fiúgyermekeként született 1888. augusztus 8-án. Szőnyiék igazán nagycsaládot neveltek, a dolgos és törekvő életszemlélet, összetartó készség mindannyiukra jellemző volt. A legnagyobb fiú 1908-ban kimagasló képességeivel és precizitásával már fiatalon otthon jelkép lett, kitüntetéssel tett érettségi vizsgát, majd a Budapesti Egyetem Bölcsészeti karára iratkozott be. Végül 1913-ban magyar-latin szakos középiskolai tanárrá avatták.
Két év múlva behívót kapott, rövid kiképzés után az I. gyalogezreddel frontra került, de előbb eljegyezte Nacsa Ilonát. Muszkaföldön, a Sztripa folyó menti harcokban megsebesült és fogságba esett. Előbb a szibériai koszavszki, majd a nikolszk-usszurijszki lágerbe került. A táborokban a nélkülözések és szenvedéseik nyomán a kétségbeesés, az idegösszeomlás, az öngyilkosság és megtorló kivégzés esetei a napjaikat alig bírhatóvá tették. Négy és fél év az éh- és fagyhalál földjén! De szilárd istenhite, néhány bajtársával (pl. Szabó Mózessel) való összefogása Szőnyi Sándort igazi hithirdetővé tette. A liturgikus működése mellett, pezsgő kulturális élettel, foglalkozásokkal törték meg Szibéria sivárságát. Nyelvérzéke folytán már az akkor meglévő (angol, német, francia) tudása, meg az orosz nyelv megismerése nagy segítségére volt; de mint igazi filosz verseket is írt.
Egy amerikai lelkész „rájuk találása” új reménysugarakat hozott nekik, az 1920-ban elindult politikai normalizálódás és a felebaráti szolidaritás, – ami 1 millió dollár gyűjtése volt a távol-keleti hadifoglyok számára – meghozta nekik a szabadulást. Három bérelt japán hajóval tértek haza, Triesztbe a hadifoglyok. Még abban évben, hűséges aráját feleségül vette és ekkor már útja Ceglédre vezetett. Sanyarú albérletben kezdte tanári működését, de Magyarországon volt! Ahogy 3 fia megszületett, előbb a gimnáziumi szolgálati lakás, majd a Széchenyi út 26. sz. alatti lakás felépítése – amerikai segélyből, majd egy, az Adria felől érkező amerikai bombázó telibe találta azt (!) 1944-ben… (Mint egy görög sorstragédia!)
A kiváló és nagyon szigorú tanárember 1927-1940 között látta el az igazgatói feladatokat. Nagy események részben alakítója és részese volt: járt – küldöttség élén – a new yorki Kossuth-szobor avatóján, ahol ünnepi beszédet mondott, szervezte az iskola s a város kulturális életét, a református egyházban a működését számtalan elismerő dokumentum őrzi. De a vallás- és közoktatási miniszter magasabb tisztségre választotta ki, ezért Cegléden befejezte működését. Budán a Fortuna utcában lakott. Felismerte a családi és az iskolai nevelés párhuzamosságának szükségességét, előbbiről fennmaradt egy módszertani kézirata.
1943-ban kinevezték tankerületi királyi főigazgatónak Miskolcra, az itthoni frontharcokat is ott élte meg; józan tájékozódását jelzi, hogy csak a MOKÁN Komitével tartott kapcsolatot. Majd néhány évre visszatért szülővárosába, Makóra. Református egyházához mindig hű maradt, ott is. 1949-1954 között megérdemelt nyugdíját elvették – a kor szankcionáló szokásai szerint, – magántanárként sok tanítványa volt, ami nem ismeretlen a szabadságharc utáni megtorlás éveiben is… Feleségét 9 évi betegeskedés után veszítette el, ekkor László fiának családjában került és bölcs szemléletében, istenfélelmében megmaradva még 18 évet élt. 85 éves korában hunyt, 1972. november 11-én, a rákoskeresztúri Új Köztemetőben helyezték örök nyugalomba. A gyászhír eljutott Ravasz László püspökhöz, aki nyilatkozatban méltatta Szőnyi Sándor, néha ceglédi gimnáziumigazgató emberi, szakmai és erkölcsi érdemeit.
A gazdagon illusztrált kötetből csak ízelítőt tudtunk adni, de remélhetőleg a kíváncsiság sokakban felkeltette az érdeklődést és belekezd e remek ember életútjának megismerésébe. A szeretett Apa és Anya képe is jelen van a könyvben, köszönhetően fiainak pontos, sosem túlzó értékelésével együtt írott formában és szóban. Mindehhez még mit tehet hozzá egy messziről jött és „ott maradt” ember: „Verba movent, exempla trahunt”… A szó is, a tett is megvolt Szőnyi igazgató úrnál, így kinek-kinek tudnia kell tenni a dolgát!
ESDÉ
1. kép Szülei a makói családi képen 7.o.
2. kép A Kossuth-szobor avatása New Yorkban (1928) 39.o.
3. kép Az utolsó ceglédi tantestületi ülés részvevői (1940) 58.o.
