3.9 C
Cegléd
2025. december 22. hétfő
spot_img

Lőrincz Tamás arannyal nyitotta az évet

Aranyat hozott az év első versenye! Lőrincz Tamás remek, magabiztos birkózással amerikai, szerb és szlovák ellenfeleit legyőzve megnyerte a „Zagreb Open Grand Prix” kötöttfogású verseny 71 kilogrammos súlycsoportját.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az ősszel kinevezett Sike András szövetségi kapitány debütálásán 13 magyar lépett szőnyegre, s a három arany- mellett két ezüst- és három bronzérmet is szerzett a küldöttség. A válogatott ezzel a csapatversenyt is megnyerte a 12 ország kötöttfogásúit felvonultató Zagreb Open Grand Prix-n. A tavaly tavasszal súlyos vállsérülést szenvedett olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos (59 kg) remekül birkózott, négy ellenfelet legyőzve lett aranyérmes, míg az olimpiai második, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás (71 kg), illetve a junior vb-győztes Lám Bálint (130 kg) három-három rivális felülmúlásával végzett az élen. Mellettük Losonczi Ottó (66 kg) és Szabó László (80 kg) végzett a második, Kéri Zoltán (80 kg), Török Zsolt (98 kg) és Pap Arnold (130 kg) pedig a harmadik helyen.
A válogatott úgy is a legjobb tudott lenni, hogy ezúttal három húzóembere nélkül szerepelt, mivel a már riói kvótás, kétszeres vb-harmadik Lőrincz Viktor, illetve a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, továbbá a vb-győztes Kiss Balázs nem utazott el a horvát fővárosba. A kötöttfogású csapatra a következő feladat a jövő hétvégén vár, méghozzá a hagyományos szombathelyi Magyar Nagydíjon, melyen a tervek szerint a most hiányzók is ott lesznek a szőnyegen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...

A ceglédi focipálya ügye lezárva

Hosszú jogi folyamat végére tett pontot az Alkotmánybíróság annak...

Kamionnak ütközött egy autó

Kamion és személyautó ütközött össze az M4-es autópálya Szolnok...

Betörések az állomás környékén

A Ceglédi Civil Összefogás facebook fórumon tették közzé, hogy...

Ceglédi fiatalt szenteltek pappá

A Szent Kereszt katolikus iskola számolt be arról, hogy...