8.3 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Kinek a felelőssége?

A szelektíven gyűjthető termékek kibocsátása folyamatosan növekszik, így azt már két ürítés között lehetetlen kulturáltan elhelyezni a korlátozottan rendelkezésre álló tárolókban. Sokkal több a jó szándékú embertársunk, aki becsületesen szelektál, de már nem tudja megfelelő módon kihelyezni az általa összegyűjtött, különválogatott hulladékot. De lehetnek (sőt, sajnos vannak) olyanok, akik a szelektív gyűjtőpontokat összekeverik a kommunális konténerekkel. Emiatt azok, akik leviszik a szelektált papírt, műanyagot, fémet, üveget, már nem tudják szabályosan, a megfelelő helyére elhelyezni azt. Vannak pedig, akiknek mindegy, mit és hová dobnak, csak kerüljön már le végre a lakásból.

Van, aki pedig mindezt látva csak annyit kérdez, hogy a szolgáltató miért nem tesz már rendet, hiszen ez az ő feladata. Mi lehet az igazság? Természetesen várjuk az Ökovíz válaszát, észrevételeit, valamint a lakosság véleményét is minderről.

Egyébként a szelektíven gyűjtött hulladék (tehát nem értéktelen szemét) értékes, újrahasznosítható nyersanyag (lenne), amiből újra papír, üveg, fém, vagy műanyag tárgyak, eszközök készülhetnének. A gyűjtők és azok környéke azonban mára már nem sokban különböznek egy illegális lerakótól.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...