Az előterjesztésben szerepel még a Cegléd TV Kft. költözése a moziba, a tervek készülnek, az átalakításhoz központi költségvetési forrást is igénybe vennének. Harmadik pontként az ÖKOVÍZ Kft. szolgáltatási területének meghatározása és a VÁRVAG Kft. tevékenységével történő összevonása szerepel.
„A működési terület optimális mértékének kialakítására az ügyvezető megkezdte az egyeztetést az érintett önkormányzatokkal. A társaság az eddig keletkezett veszteségek pótlására minden lehetséges pályázati forrást felkutat, amelynek eredményeként 141 millió Ft összegű támogatási szerződés aláírására már sor került. A társaságok tevékenységének összevonása tekintetében a felek egyeztetnek. A jogi háttér az ÖKOVÍZ alapítói létszámára tekintettel bonyolult, de a két társaság székhelyének összevonásának előkészítése megkezdődött.” – olvasható az előterjesztésben.
A VÁRVAG Kft. parkfenntartási és közvilágítási feladatainak racionalizálása is szerepel az anyagban. A parkfenntartási feladatokra vonatkozó szerződés a Pannon Forest Kft-vel kötött szerződés közös megegyezéssel történő lezárása mellett az új közbeszerzési pályázat előkészítése is folyik. Hasonló a helyzet a DÉMÁSZ-szal folytatott tárgyalások során is.
Több önkormányzati tulajdonú ingatlan (épület, közterület, közmű) felújításának, korszerűsítésének előkészítése is folyik. Nevesítve: „Ordass köz II. ütem, Szabadság tér, Kossuth tér II. ütem, járdák, kerékpárutak,önkormányzati kezelésű közutak fejlesztése, Jászberényi úti felüljáró kerékpárút/járda bővítése, Budai úti csapadékvíz elvezetés, Fürdő út aszfaltozása, Damjanich-Árpád-utca kerékpárút építése, buszmegállók áthelyezése/kialakítása, CVSE Malomtószéli beruházások (világítás- és erőátviteli elektromos hálózat, víziközmű-építés), Gál József Sportcsarnok felújítási és bővítési koncepciójának kidolgozása, Zsinagóga hasznosítási koncepciója, Városi Mozi felújítása és átépítése, Termálfürdőben 2 db kültéri termálmedence építése, intézmények termálvizes távhő-fűtési koncepciója” szerepel ezek között.
A Ceglédi Városfejlesztési Kft. és az érintett sportszervezetek bevonásával folyik a Gál József Sportcsarnok felújítására és bővítésére vonatkozó koncepció kidolgozása is. A tervekre többféle verzió is létezik , a műszaki-pénzügyi feltételek vizsgálata folyik. A 900-1500 fős befogadóképességig négyféle változat kerül górcső alá, a leginkább nagyvonalú terv szerint nem csak felújítás és emeletráépítés, de teke- és bowlingpályák, asztalitenisz, kosár- és kézilabdások számára munkacsarnok építés is megvalósulna, sőt irodákkal és üzlethelységekkel is bővítenének.
A Budai úti Termálfürdőnél az anyag tartalmazza, hogy a kültéri úszómedence téli fedése kialakításának lehetőségeit megvizsgálják.
A téma a február 18-ai testületi ülésen napirenden lesz, több pontjában pedig várható végleges döntés is. Talán a legsürgetőbb a Kulturális Nonprofit Kft. létrehozása, mivel a város idei első nagy rendezvényét a Városalapítók Napi Forgatagot már ennek égisze alatt szeretnék megszervezni