7.2 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Költségvetés 2016 – Fejlesztések eladósodás nélkül

Majd’ két milliárd forintnyi adóbevétellel számoltak az idei költségvetés tervezésénél.

Az Önkormányzat tulajdonában lévő és értékesítésre kijelölt ingatlanok, lakások eladásából 335 millió forint a várt bevétel. Lakásértékesítésből az előző évek tapasztalata és a fizetőképes igény alapján 35 millió forint bevétel várható.

Cegléd Város Önkormányzata egy 2015-ös kormányhatározat alapján az önkormányzat feladatainak költségvetési támogatására 500 millió forint támogatásban részesül. Ezt fürdőfelújításra, útépítésre és a hulladék közszolgáltatás ellátás feltételeinek biztosítására költheti a város.

A költségvetésben rögzítették, hogy fejlesztési célú hitelfelvételt nem tervez a város. Az Önkormányzat hitelképessége jó, de a vállalt feladataikat a benyújtott költségvetési tervezet alapján támogatásból, és saját pénzügyi forrásból biztosítja.

2016-ban az önkormányzati intézmények költségvetésének működési kiadásai meghaladják a két milliárd forintot.  Az előző évhez viszonyítva ez 7,2%-kal kevesebb. Az önkormányzati támogatások, vagyis a bepótlások összege pedig az előző évhez képest 12,7%-kal csökkent.

A város továbbra is vállalja és biztosítja a Táncsics Mihály és a Várkonyi István Általános Iskola valamint az Erkel Ferenc Zeneiskola, a Dózsa György Kollégium és a Kossuth Lajos Gimnázium működtetését.

Kevesebbet kell költenie a városnak idén a villamos energiára. A villamos energia beszerzésére Cegléd Város Önkormányzata, valamint intézményei és gazdasági társaságai összes fogyasztási helye vonatkozásában csoportos közbeszerzési eljárást folytatott le A nyertes szolgáltató az MVM Partner Zrt. lett.

Sportcélokra ebben az évben összesen több mint 140 millió forintot költenek. Ez a működési kiadások 3%-a – A sport támogatás összege magába foglalja a neves sportolóink Olimpikonjaink támogatásait, sportlétesítmények szervezetek szakosztályok működési célú támogatásait.

Céltartalékként 176.500.000 Ft-ot különít el a város. Ezt azoknak a feladatoknak a kiadásaira fordítják, amelyek évközben valósulhatnak meg. Ilyen lehet a lehetséges nyertes pályázatok önereje, egyéb pályázatok 2016. évre eső előkészítő és tervezési kiadásai vagy éppen az önkormányzati épületek felújításának várható kiadásai.

Beruházásokra a tervek szerint 1,2 milliárd forintot költenek. Ebből készülhet el a Fürdő út, de további útépítés, járda, parkolók kialakítása, tervezési munkák, a Ceglédi Termálfürdő továbbfejlesztése, vízfelület növelése aquaparkhoz mutatványosi elem beszerzése, intézményi beruházások, óvoda felújítás is szerepel a tervek között. De megújulhat a Városháza díszterme és a gimnázium kémiai előadó terme is. Minderre 10 millió forintot szán a város.

A költségvetést végül három nem szavazattal fogadta el a testület. Nem támogatta az előterjesztést a Jobbik frakciója.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...