Tagóvodáinkban immár ötödik éve közös, vidám programokkal köszöntjük a tavaszt. Ünneplésre ad okot a várva várt napsütés, a nyíló virágok, az ébredő természet megfigyelése. Ebben az évben a Nagyhétre, Jézus Krisztus halálának és feltámadásának ünnepe idejére esett ez a programsorozat.
Hagyományainkhoz híven virágvasárnapi istentiszteletre hívtuk a családokat, ahol a kicsik külön gyermek istentiszteleten ismerkedtek a húsvéti történettel. A barkácsolás, kézműves tevékenységek napján, az óvoda udvarán különféle eszközökkel, anyagokkal lehetőséget kínáltunk a gyermekeknek az alkotáshoz. Zenei és irodalmi élményeinket a Portéka Bábszínház előadása gazdagította. Dramatikus játékukkal felidézték az elfelejtett magyaros, népies beszédet, a gyerekek számára ismert mondókák, dalok és a gyerekek bevonása, aktivizálása fokozták a hangulatot. A mozgás napján zenés torna, a tornaszerekből kialakított játszótér, és játékos versengések tették tartalmassá a hetet.
A húsvéti néphagyomány-éltetéshez kapcsolódó szokások: tojáskeresés, locsolkodás felelevenítése zárta a Tavaszköszöntő hetet óvodáinkban.
Almádiné Rózsa Krisztina óvodavezető