7.1 C
Cegléd
2026. október 13. kedd
spot_img

Zúzunk az éjszakában

Úgy tűnik az Europetrol benzinkút melletti terület csábítja a technikai sportok szerelmeseit, nem először szerveznek autós rendezvényt a területen. Néhány hete a forgalomtól elzárt területen a Honda márka szerelmeseit gyűjtötte néhány órára maga köré egy fiatal autórajongó. 

Zsolt elmondta, hogy azért jönnek össze, mert szeretik az autókat, szeretnek együtt lenni a barátaikkal, ezen a helyszínen nem zavarják a belváros nyugalmát, nem veszélyeztetik a közlekedésben résztvevőket.

– Mi az, amit egy-egy alkalommal szoktatok csinálni?

– A legutóbbi, gumifüstöléses összejövetelünk rendhagyóra sikerült, általában jármű szépségverseny szokott lenni, de most gumihajító verseny is volt. Sajnos, a hely jellegéből adódóan nincs lehetőség például gyorsulási versenyekre.

– Hogyan terjed a híre az összejövetelnek?

– A Facebookon hívjuk a barátainkat, szigorúan meghívásos alapon lehet jönni. Nem rendszeres a szervezés, de sokan érdeklődnek. A szabályokat természetesen betartjuk, ebbe még a nem túl halk sportkipufogó hangja is belefér. A Hondásokkal be szoktunk menni a városba, legutóbb több mint 30 autó volt jelen, ezzel a csapattal kerültünk itt Cegléden. Remélhetőleg a tavaszi és nyári időszakban sokkal többen leszünk. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...