37.2 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Kresz-Szafari versenyen jártunk

A verseny eredményére várva beinvitálták a népes társaságot a Varázshegybe a gyülekező helyére. Itt fogyaszthattuk el az ebédünket, ugyanakkor érdekes és látványos bemutatón vehettünk részt, ahol láthattuk, ahogy a sólyom a terem egyik végéből a másikba repül- nem messze tőlünk illetve a hangyász és egyéb kisebb állatok a kifüggesztett köteleken milyen fürgén oldják meg a gondozójukkal jól begyakorolt feladatokat.

Itt volt az eredményhirdetés is, melyben iskolánk kiválóan szerepelt egy 6. és 4. helyet sikerült megszereznünk.

Délután még lehetőségünk volt az állatkert azon részeinek körbejárására, amelyet a verseny nem érintett és senki sem távozhatott értékes ajándékok nélkül. Minden gyermek kapott egy csomagot, amelyben a biztonságos közlekedést segítő felszerelések voltak. Pl: prizmás lámpa, fényvisszaverők, matricák, lámpák, villogó, stb…

Ezúton szeretnénk megköszönni az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottságának, Nádházi Brigitta rendőr századosnak a Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottságtól illetve a Fővárosi Állatkertnek, a kollégáknak, akik segítettek és a lelkes gyerekeknek, akik reméljük maradandó élményekkel lettek gazdagabbak.

Frankné Czinege Beáta tanár

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...