6.1 C
Cegléd
2025. november 15. szombat
spot_img

Pénteken kezdődik a fesztivál

De lesz gumis kocsis hajtás is – tette hozzá Füle János. A fogathajtó verseny szombaton fél tízkor kezdődik, az eredményhirdetés délután fél hatkor lesz. A színpadon reggeltől fellépők várják a kilátogatókat. Este Tom White és zenekara a Zanzibár és a Kiscsillag is koncertet ad. A Laskafesztivál kísérőrendezvényeként – az Európai sporthét keretén belül – strandfoci bajnokságot is tartanak majd a fürdő területén szombaton. „Nyolc csapat nevezését fogadtuk Kibővítettük a rendezvényt strandröplabdával, ahol két fős csapatok jelentkeztek. Öt csapat nevezését fogadtuk. Ezt a strand homokos részén fogjuk a termálfürdőben megrendezni.” – mondta el Jezerniczky Márta, a Pest megyei Szabadidősport Szövetség szervezője.

Vasárnap a Nemzeti Vágta előfutamát rendezik. A versenyigazgató néhány változásról is beszámolt a sajtótájékoztatón. „A középdöntőben és a döntőben egy körrel megnöveljük a távot. Ennek az a célja, hogy a legjobban felkészült páros nyerje meg a nemzeti vágtát és ne a legszerencsésebb. Tehát innen is üzenem minden lovasnak, hogy érdemes munkát fektetni a lóba.” – mondta Bende Csaba, a Nemzeti Vágta előfutamának versenyigazgatója.

A vasárnapi vágtán több ceglédiért is szurkolhatunk. Szabó Levente versenyez majd Cegléd színeiben, a kicsi huszár futamon pedig Kelemen Natasa. Lővei Nándor pedig Ceglédbercelt képviseli majd a kilenc fős mezőnyben. „Szeretném megköszönni a város lakosságának hogy olyan szép számban ki szoktak látogatni a rendezvényre és szurkolnak a ceglédi lovasoknak. Ezt kérem tegyék meg az idén is, mert a nemzeti vágta versenyén kívül még díjugratásban is lesz ceglédi érdekeltségű lovas.” – árulta el Kövesdy István, a futam szervezője.

A Laskafesztiválon ceglédi hagyományőrzőkkel is találkozhatnak a kilátogatók és az őstermelők is bemutatkoznak. Az Európa focibajnokság meccseit kivetítőn lehet majd nézni, és idén először az interneten, webkamerás felvételen is lehet követni a fesztivált.

ctv.hu – Fotó: Szokolai Attila

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...