Ujjszó
A fenti cím nem helyesírási hiba. A jelentése majd kiderül ebből a jegyzetből, bár áthallással lehetne „új szó” is, azaz újfajta beszéd.
A Szabadság tér egyik padján múlattam az időt rohamos türelemfogyásban a kényszerű várakozás alatt. Ilyenkor minden hangra, rezdülésre felfigyel az ember, hogy ne az óramutatót sürgesse folyton a tempósabb haladásra. A madarak röppenésével a képzelet is szárnyra kap, aláfestő zenéül a közeli templomnak harangjai szolgálnak.
Felriadok. Éles rikkanás csapódik a fülemhez úgy, mint valamilyen szárnyas bogár. A szomszédos padról lebben föl időnként egy-egy viháncoló kacaj és hümmögés. Hangadói egy nő és egy gyerek, sejtésem szerint édesanya és nagyobbacska fia. Előregörnyednek és – mi mást csinálnának! – a mobiljukat nyomkodják. Esemeseznek. Egymással! Sztoriznak? Nyilván a célba ért szavak után törnek föl az ösztönhangok: hm, ó, ja, oh, neee! Szorosan ülnek egymás mellett, néha össze is bújnak, de – egymásra sem néznek; a betűket bűvölik, nem is szólnak egymáshoz; csak a billentyűk pittyegnek. Így „társalognak”. Lám – látám – ez az ujjszó. Nem a hangszalagok, hanem az ujjak adják a szavakat.
S ez az új szó már napjainkban.
Janus-arcú a technika. Ez a rosszabbik arca. Így! Mert az emberek közé áll. Elszigetel. Eltávolít. Személytelenít. Az élőbeszédet, a tekintetet, az arcot orozza el a bármily „okos” masina. S az időt is: az sms – az írás – lassúbb, mint a beszéd, az olvasás lemarad a meghallás mögött.
A gondolati és érzelmi érintkezés tehát közvetett, gép által közvetített.
A közelgő eső előszele fújta el füstölgésemet, s néhány égi csepp frissített, miként a barátságos hang: „Jó napot kívánok! Mi újság? Hogy van?” – „Most már jól…”
Koltói
A kép illusztráció.
Fikció.
Egyáltalán nem biztos, hogy így történt. Lehet, hogy apukával társalogtak aki messze dolgozik… Igen, hármasban is lehet chatelni. 🙂
Bírom, amikor az új, modern dolgokat szapuljuk… Sokan párt és barátokat találnak, míg mások nem veszítik el ismerőseiket akik külföldre költöztek. Pro és kontra, így lenne kerek.