14.3 C
Cegléd
2026. július 25. szombat
spot_img

Vincze Hanna dupla győzelmet aratott a Kakucs Ringen

Az elmúlt hétvégén hazai állomásához érkezett a MAMS Nemzetközi Gyorsasági Motoros Utánpótlás bajnoksága, amit a Kakucs Ringen rendeztek meg.
A 9 éves ceglédi motorversenyző lány már az időmérőn remekelt legjobb idejével, így a pole pozíciót szerezte meg. Ennek köszönhetően az első rajtkockából várhatta a rajtlámpák jelzését, amit újabb sikerekre váltott. A két kategóriát összevonó 18 fős fiú mezőnyben, mindkét futamon abszolút rajt-cél győzelmet aratott,  egyedüli leány versenyzőként! Ezzel saját kategóriájában, át is vette a vezetést a bajnokság pontállásában Szlovák vetélytársától.

Hanna a hétvégéről: Túl vagyunk a kakucsi fordulón a bajnokságban és mondhatom, hogy ez az idei év legszuperebb hétvégéje volt számomra! Álmodni sem mertem, hogy minden összejön és még is összejött!
A dupla győzelemmel a bajnokságban is átvettem a vezetést, jelenleg 22 pont előnyöm van.  Kimondhatatlanul örülök, annál is inkább, mert a kakucsi pálya eddig nem volt a kedvenceim között, de talán ezek után ott lesz! 🙂
A rettentő meleg ellenére az egész hétvége nagyon jó hangulatban telt, a munka mellett rengeteget mókáztunk a csapatommal és a barátaimmal.

Köszönöm a támogatást a csapatomnak és a szüleimnek és köszönet a szurkolásért mindenkinek! 🙂

Két hét múlva folytatás Szlovákiában a következő versenyen!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...