2013. június 22-én délután a Pesti út irányából egy fenyegetően fekete felhő tornyosult. Aligha hitte még akkor valaki, hogy ez az ítéletidőt hozó szupercella felhőzete. Majd lassan ideért a vészes idő. Úgy indult, mint amikor a római parittyások elindították az első hullámban a támadást. Az Öregszőlők lakótelepen legalább negyed óráig kacsatojás és teniszlabda alakban változó száraz jégverés pusztított. Már majdnem fellélegeztek a ceglédiek, de akkor újra rákezdett. De kinek maradt akkor eszmélése, hogy a tetőablakokat le kellene fedni, a palatetőkkel meg nem volt mit tenni. Mint a gépágyú robajlott tető, ablak… De csak utána érkezett a nagyobb baj: vizes jégből is bőven kaptunk. A konyhakertek növényeit, a virágokat csakúgy letarolta a jeges eső és jég, mint a gyümölcsfák termését.
Akkor nem is akartam a szomszédokat elkeseríteni, hogy csak ezután jön a „fekete leves”, amikor elvonul a jégeső és kimegy a gazda a kertbe. Hát nem sok örömét lelhette senki sem a látványban. Az csak egy dolog, hogy az éretlen, érett gyümölcs és az ágak halomban álltak a fák alatt. Hanem a nagy jégdarabok tönkreverték még a vastagabb ágak kérgét is.
Az időjárási krónikát fellapozva a következőket találtam a Kutatóintézet Állomásán. Aznap a talaj színén 21 és 31 fok közötti értéket regisztráltak a hőmérők, a léghőmérséklet maximuma 36 fokon állt, a minimum érték csak 22 fokot jelzett. A Szolnoki út végén 27,5 mm csapadékot regisztráltak, ami a város északi felében 8-10 mm-rel több volt.
Leszállva a bicikliről, a Nefelejcs út egyik háza előtti „Ceglédi óriás” barack fája alatt terítve voltak a gyümölcsök és gallyacskák. A gyenge, hűvös szellő a megtépázott fakéreg felső részét szorgosan lebegtette, majd egy hónap múlva elmaradt a termés is, helyette mézgacseppek jelentek meg az ágakon, amelyek csak híztak-híztak.
Következő évtől egyre rosszabbul fakadt tavasszal a barackfa, a levelek aprók és világoszöldek maradtak. Látszott, beteggé vált a fa. Úgy ahogy él ma is, de – a mostani szélsőséges klímahatások miatt kevesebb, mint tíz év – és kipusztul.
De hasonló sors vár más fákra is. A meggyfám sem úszta a jégverést, a száraz jégsebes ágak még mindig éktelenkednek, drasztikusan meg kell az ilyen fákat fiatalítani.
Persze az ítéletidő nem kímélte az „épített környezetet” sem. Lett is a rákövetkező hetekben épp elég cserepes munka, ablaküveg és tetőablak cserebere. A Széchenyi úti sorház paláját szitává aprította a jég, az üvegesnek és biztosítós embereknek is rengeteg munkája kellett ahhoz, hogy a fájdalmas pusztítás nyomai eltűnjenek.
Már három éve történt. A sötét felhő és a kíméletlen pusztítás emléke még mindig él a ceglédiekben, mint a korábbi jászkarajenői világvége-szerű vihar emléke. Ott a fák lombjukat is elvesztették, a település nevében a kara, mely törökül feketét jelent – különös aktualitást kapott. Augusztusban, a község búcsúja idején a fák újra próbáltak fakadni, de ott is évek kellettek hozzá, hogy a természet önmagának okozta kárait a fák kiheverjék.
Cegléd, Jászkarajenő talán már az idén megússza, bár sosem lehet tudni. Pár napja Burgenlandban egy nagy jégeső lombtalanította az alma- és körtefákat, meg szőlőket. A termés most épp arrafelé semmisült meg.
ESDÉ
- kép A tettesek
- kép Palatető utána
- kép Megsebzett fatörzs
