26.7 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Dóri igent mondott – kétszer is

Lakodalmi gyülekezettől volt hangos minap a Szépasszony völgye Egerben. Az elsősorban idegenforgalmáról híres borvidék egyik, ha nem a legfontosabb főszereplője ezúttal egy ugyancsak híres leányzó, a ceglédi Czigány Dóra és „hódítója” Kecskés István voltak. Házasságkötésük fergeteges hangulatát ülték, és mulatta ezt a család és a szép számban megjelent násznép.

A riói csalódások nyomai már nem voltak észrevehetőek a teljes létszámban jelen lévő női vízilabda válogatott tagjain. Ők a csapattársuk örömében önfeledten osztoztak, melyhez csatlakoztak a ceglédi pólósok is, akik a „hazai pálya” előnyét annyiban élvezhették, hogy a talp alá valót a Ceglédről érkezett Fésűs Ferenc és zenekara szolgáltatták, ki világos virradatig.

Czigány Dóri búcsúzott az egri vízilabda csapattól is, ahol sikeres éveket tudhat a háta mögött, bajnoki cím, válogatottság és két olimpiai negyedik hely… Dóra igent mondott a fővárosi UVSE bajnokcsapatának hívására és ősztől őket erősíti majd. Ez azzal is jár, hogy férjével Budapesten laknak majd és ott tervezgetik, élik mozgalmas napjaikat.

Előtte azonban elutaznak Görögországba, hogy nászutazásuk élményei tegyék még gazdagabbá a boldogító igen kimondását.

Kívánjuk nekik a boldogság örökkévalóságát, és széles olvasói körünk szimpátiájának jókívánságát.

Magyar László

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...