8.3 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

WBO-övet nyert Szellő Imre!

wbo1Cirkálósúlyú interkontinentális övet nyert Szellő Imre a Boksz Világszervezet (WBO) vasárnap hajnali címmeccsén, miután legyőzte a várpalotai Thury-vár udvarán rendezett gálán a brazil Hamilton Venturát. A párharc során a ceglédi versenyző végig aktívabbnak bizonyult, de riválisa sokszor veszélyes ütésekkel fogadta őt. Egyik versenyző sem mert fejetlenül akcióba lendülni, s éppen ezért volt meglepetés, amikor a magyar klasszis a 10. menet közepén, egy remek kombináció végén jobbhoroggal padlóztatta Venturát. Szellő igyekezett idő előtt befejezni a párharcot, ám ez már nem sikerült neki, így sima pontozásos győzelmet aratott – a lapokon 100-89, 99-90 és 97-92 arányban.
– Elég nehéz mérkőzés volt, az ellenfélről kapott felvételek alapján nem ilyen küzdelemre számítottam – fogalmazott a monokli.hu-nak Szellő Imre. – Technikailag és taktikailag is az eddigi legnehezebb mérkőzésem volt, de így még édesebb ez a mostani siker!
wbo2Az eddig Cegléd történetében példátlan boxsikert arató Szellő lapunknak azt nyilatkozta: – Mindent megtettem, hogy történelmi sikert hajtsak végre. Most nagyon elfáradtam, de boldog vagyok és egyre feljebb akarom vinni a mércét, hogy a következő generáció tudjon hova kapaszkodni. – mondta a cirkálósúlyú bajnok, aki győzelmével bebiztosította helyét a világranglista TOP 15-jében.  – Már most kezdem a súlyát érezni, hogy nem is igazán „megszerezni” volt nehéz ezt a címet, hanem minél többször megvédeni lesz nehezebb. Mindenki tettre készen várakozik, mikor és hol csaphat le rá. Még több munka és jó ellenfelek jönnek, de nem baj, nem „fázok” tőlük!
Szellő távolabbi terveiben is bepillantást engedett: – Az interkontinentális öv a világbajnoki előszobája. Ha megvédem az övemet, legalább három alkalommal, akkor kopogtathatok a világbajnoki cím kihívójaként, akár egy év múlva.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét...

Hálózatöblítési munkálatok Cegléden

ÉRTESÍTÉS – Hálózatöblítési munkálatok Cegléden Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy Cegléd...

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...