16.6 C
Cegléd
2025. május 8. csütörtök
spot_img

21 milliót utalt magának az önkormányzati ügyintéző

Három év alatt összesen több mint 21 millió forintot utalt magának az Abonyi Polgármesteri Hivatal gazdasági ügyintézője a közműdíjakból. Dr. Balogh Pál jegyző szeptember 28-án bocsátott ki a most kiderült cselekményről közleményt:  „Egy egyedi ügyben felmerült gyanú alapján a 2016. szeptember 22-én kezdődött belső átvilágítás olyan tényeket tárt fel, amelyek egyértelműen arra engednek következtetni, hogy az Abonyi Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztályának egyik munkatársa a belső kontroll mechanizmusokat kijátszva, visszaélve kollégái és vezetői bizalmával, az elmúlt három évben – az áttekintés eredményei alapján elsődlegesen 108 esetben a közműveket megillető díjak egy részét az üzleti partnerek nevére ugyan, de a saját számlaszámára folyósította. A hivatali ellenőrzés során arra is fény derült, hogy az utalásokat az önkormányzat és további három intézmény számlájáról végezte a pénzügyi munkatárs, aki összesen 21.003.060,-Ft összegű tranzakciónál szerepelt kedvezményezettként. A belső vizsgálat és a körülmények feltárása jelenleg folyamatban van.
Az érintett gazdasági ügyintéző ellen fegyelmi eljárás indult, állásából azonnali hatállyal felfüggesztésre került. Fegyelmi meghallgatása során a terhére rótt cselekményeket elismerte. A Képviselő-testület 2016. szeptember 27-én, zárt ülés keretében kapott tájékoztatást a vizsgálat eddigi megállapításairól. Hivatalunk a mai napon büntetőfeljelentést tett a Ceglédi Városi Ügyészségen. Az Abonyi Polgármesteri Hivatal messzemenőkig elhatárolódik a pénzügyi munkatárs által megvalósított cselekményektől, amely összeegyeztethetetlen a Városháza értékrendjével. Az ügy mélységes felháborodást keltett valamennyi köztisztviselőben és vezető tisztségviselőben. A Hivatal vezetése elkötelezett abban, hogy a visszaéléseket feltárja, és a szükséges felelősségre vonásokat megtegye.” – szól a közlemény.

Forrás: abony.hu – A kép illusztráció

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...