8.9 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Továbbjutott az Európa Kupában CEKK

 

Magyar idő szerint csütörtök 14:00 órakor játszotta Európa Kupa selejtező mérkőzés visszavágóját a Ceglédi EKK. A múlt heti 22 pontos hazai győzelem után a szibériai Krasznojarszk hoki csarnokában lépett pályára a Cegléd a Jenyiszej otthonában. A CEKK nem őrizgette az előnyét és Oroszországban is remekül kezdte a meccset. Még nem telt el három perc és 5-12-es állásnál hazai időkérésre volt szükség. Ezután kimaradtak a helyzeteink, a vendéglátó feljött 12-12-re, majd Cziczás időkérése után az első negyed utolsó öt percében nem tudott pontot szerezni az orosz csapat és 12-22-vel zárult a játékrész. Nagy-Bujdosó extra pontjaival húzta a csapatot, sőt a CEKK tovább tudta növelni előnyét és Ruttner triplájával a 12. percben 12-25-nél összesítésben már 35 pont előnye volt a magyar csapatnak. A hátralévő időben kiegyenlített játék folyt, lassan csökkent a Cegléd előnye, de csak ezen a mérkőzésen. Az első perc 2-0 után a vége előtt fél perccel vezettek újra az Oroszok, megnyerték ezt a meccset, de a továbbjutó a CEKK! Óriási szenzáció, hogy a Cegléd bejutott az Európa Kupa csoport körébe, így olyan csapatok lépnek majd pályára a Gál József Sportcsarnokban, mint a Szpartak Moszkva és a Macabi Tel Aviv.

JENYISZEJ KRASZNOJARSZK (orosz) – VBW CEKK CEGLÉD 67 – 65 ( 12-22, 14-10, 19-16, 22-17)

Cegléd: Skoric 18, Nagy-Bujdosó 13, Schlemer 9, Maksimovic 9, Katona 6, Medgyessy 6, Ruttner 3, Szepsi 1, Kányási, Serbán, Kobolák, Filipowicz V., Edző Cziczás László

Cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...