9.4 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Hódító gyógyítók

slide0001_image003Az október 9-ei Budapesten tartott Spar Maratonstafétában részt vett a ceglédi kórház futócsapata. A Hódító Gyógyítók nevű csapat tavasszal alakult a kórház dolgozóiból és a örömmel várják a további csatlakozókat is.

– Többször is örömmel olvastam lapjukban megjelent tömegsport rendezvényekről, illetve azon induló ceglédi amatőr sportolókról. Szerencsére egyre többen vagyunk, akiknek fontos a mozgás, az egészségmegőrzés, a jó kondíció. – tájékoztatott Dr. Bálint Zoltán a futócsapat tagja, aki egy hónapja ünnepelte az 50. születésnapját. – Komolyabban soha nem sportoltam, de három éve eljött az idő, amikor megtettem – szó szerint – az első lépéseket. Egyre növelve slide0001_image001a kilométereket, eljutottam a hosszabb távokig. Múlt évben 2015-ben 2015 km-t futottam. 3 év még nem telt el, de  több félmaraton, három maraton és egy 49,5-km-es táv van mögöttem. – számolt be a ceglédi kórház sebésze az egyéni eredményekről, majd bemutatta a csapatot: -Tavasszal megalakítottuk a ceglédi kórház futócsapatát, nevünk: Hódító Gyógyítók! Az együtt futás élvezete keltette életre a csapatot, amely hatfős, jelenlegi tagjai név szerint: Andó Krisztina, Dr. Ercsei Ibolya, Dr. Szűcs Gábor, Sághi Tünde, Sasváriné Cseh Judit, Dr. Bálint Zoltán. Indultunk a tavaszi K&H Maratonváltón és pár napja a Spar Maratonstafétán. Saját szórakoztatásunkra és persze egészségünkért futunk, de eredményeink sem utolsók. A középmezőnyben vagyunk az ezernél több induló közt. Célunk a bővítés, tehát ajánlom csapatunk annak, aki szeretne a karosszékből kikelni és következő erőpróbaként jövőre szeretnénk körbefutni a Balatont, az Ultrabalatonon.
Spar Maratonstaféta eredmények:
1.  12    km  és összesen 42,2 km Dr. Bálint Zoltán
2. 9,4 km  és összesen 30 km Andó Krisztina
3. 7,9 km Dr. Ercsei Ibolya
4. 12,9 km Sasváriné Cseh Judit
Actimel 10 km Sághi  Tünde
Ügyeleti kötelességeként Pacemaker-jeinket  távirányította: Dr. Szűcs Gábor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...