3.9 C
Cegléd
2025. december 2. kedd
spot_img

Bolyai Matematika Csapatverseny a Várkonyiban

„ Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben. „

A Bolyai Matematika Csapatverseny október 14-én, pénteken a Várkonyi István Általános Iskolában zajlott.

A versenyt először 2004-ben rendezték meg Észak-Budán, a következő években Budapest többi körzete és Magyarország megyéi is bekapcsolódtak, majd  2010-től a határon túlról is szervezetten vesznek részt a versenyben. 2011-ben már közel 30 000 résztvevője volt a rendezvénynek.
A Várkonyi István Általános iskola 2007-ben kapcsolódott ehhez a versenyhez, azóta is folyamatosan biztosítja a helyszínt a megyei forduló lebonyolításához. Az idén 13 iskola  97 csapata, azaz  388 versenyző mutatta meg milyen ügyesen forgatja az eszét.

4

A versenyzőknek 60 perc alatt kell 14 feladatot megoldaniuk, amelyből egy részletes kidolgozást igényel, a többi pedig feleletválasztós.

A tavalyi év érdekessége, hogy tanárokból álló csapatok is versenyezhettek. Ezt a kezdeményezést az idén is folytatták. A tanítók az ötödik évfolyam feladatait, a felső tagozaton tanító tanároknak a hetedik évfolyam feladatait kellett megoldaniuk. A tanári versenyidő természetesen rövidebb.

A verseny célja, hogy segítse a diákoknak azon képességeiknek a kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben  pedig összemérhessék tudásukat.

14

A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehettek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeztek aszerint, hogy általános iskolai vagy gimnáziumi osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kellett választania.

A megyei forduló első helyezettje jut be a novemberi országos döntőbe, illetve megyénként a legjobb 6 csapat kerül díjazásra. Az eredményekről később adunk tájékoztatást.

Horváth Melinda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Banai Péter Benő az MNB alelnöke

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága is támogatta a jelölését, így...

KIS ODAFIGYELÉSSEL NAGY KÁROK ELŐZHETŐK MEG!

Ez igaz a házi-vízellátó rendszerekkel és vízmérőkkel kapcsolatban is. Felhívjuk...

Jószomszédság nélkül nincs erős térség

A térség települései ma már szorosan összefonódó közösséget alkotnak....

Jótékonysági rendezvény a Gerjéért

Jótékonysági rendezvényt szervez a Cegléd és Térsége Közösségi Alapítvány...

Magyarok kedvenc kaszinójátékai: a nyerőgépektől az élő osztókig

Amikor a magyar játékosok kikapcsolódásra vágynak, a legtöbben az...