1.5 C
Cegléd
2026. november 5. csütörtök
spot_img

CVSE fiatal női bokszolók sikerei

2016. október 22-én a „Madárfészek” Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezték meg a 2016. évi Női Ökölvívó Budapest Bajnokságot.

A CVSE színeit három fiatal versenyző képviselte kiváló eredménnyel.

Fábián Marija
Fábián Marija

Serdülő korcsoport:   Fábián Marija súlycsoportjában ketten neveztek és mérlegeltek. A párosítás után a mérkőzés kezdete előtt az ellenfél edzője sérülésre hivatkozva feladta a mérkőzést, így Marija az I. helyen végzett.

de-jange-caira-pandora
De Jange Caira Pandora

Junior korcsoport:  De Jange Caira Pandora (52 kg) csoportjában négyen voltak, így körmérkőzést rendeztek, ahol Caira a döntőben a rutinosabb vecsési versenyzőtől vereséget szenvedett, a II. helyen végzett. Caira mindössze néhány hónapja kezdett ökölvívással foglalkozni, azonban harcossága dicséretet érdemel.

revesz-alexandra
Révész Alexandra

Ifjúsági korcsoport: Révész Alexandra a versenyen eddigi legjobb eredményét nyújtotta, ellenfelét kétszer is leütötte, aminek következtében a vezetőbíró leléptette a harcképtelen versenyzőt. Alexandra az I. helyen végzett.

A lányok versenyen mutatott teljesítménye reménykeltő a jó eredményre a november 02-05. között megrendezésre kerülő Magyar Köztársaság Bajnokságon is .

Kovács István szakosztályvezető

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...