Kedves Panoráma Újság Szerkesztősége! Néhány hete nagycsoportos óvodásaimmal a Ceglédi Művelődési Házban telt házas, csodálatos előadást láthattunk. Az egri Harlekin Bábszínház Bambi című meséje lenyűgöző, parádés szereposztással, csodás színpadképeivel, ötleteivel valósággal elvarázsolt mindenkit. Zenei választásuk, a tökéletesen tiszta éneklés, a fények még inkább emelte a produkció színvonalát. Néztem az ovisaimat. Szó szerint tátott szájjal figyelték, mi történik a színpadon. Hangosan kacagtak a kis Bambi bohókás viselkedésén, tapsoltak a siker perceiben. S jött az a bizonyos…. Puskaropogás, rohanás, riadtság, félelmek….. Bambi anyukája nem futott már, nem tudott már a vadászok lövései miatt. Eltalálták. Csend lett. A gyönyörű, szomorú halk zenével éreztették a művészek a pillanat gyászát. Ekkor számomra most is felfoghatatlan módon néhány gyermek (10-12 ?) hangosan bekiabált a színpadra: „- Meghalt! Meghalt az anyád! Nem hallod? Meghalt! -” S folytatták ezt rezzenéstelen, érzéketlen, rideg hangon. Megdöbbentem. A kis őzike anyukája halt meg? Nem érzik át a gyerekek ezt a fájó érzést? Ezt nem lehetett volna tökéletesebben éreztetni velünk nézőkkel. Vagy talán e néhány gyerek lelkével van probléma?
Elgondolkodom. Mit hozott ez a vad világ? A tv, a videó, és egyéb játékokban a harc, az öldöklés, a gyilkolás már teljesen természetes. Nincsenek érzések, nincs könyörület, szánalom, csak a brutalitás. Kell ennél nagyobb intő jel? Mi lesz, ha a mai gyerekek szülei idősek, betegek lesznek? Lesz segítség, lesz gyámolítás, együttérzés? Ha ez így marad, aligha.Tennünk kell valamit! Valami jót a mai gyerekek érzelemvilágával! Megmutatni nekik a sok szépet, kedveset, az élet örömeit! Tegyük meg együtt szülők és pedagógusok!
Tisztelettel: Rimóczi Sándorné óvó néni
