-5 C
Cegléd
2026. január 14. szerda
spot_img

Márton napi felvonulás a Szent Kereszt Katolikus Iskola és Óvodában

lampas_1Iskolánkban 8. alkalommal rendeztük meg Márton napi projektünket, melynek aktualitása, hogy az irgalmasság évében az 1700 éves Szent Mártont is ünnepeljük, aki Pannónia szülöttje volt. Német nyelvterületről származik a Márton napi felvonulás ötlete, ahol a lovon ülő Szent Mártont követi a lampionos, éneklő tömeg. Ezt a kedves hagyományt elevenítjük fel mi is minden év november elején. Szent Márton emlékét őrizzük, és a jó cselekedetet jelképező fényt kívánjuk eljuttatni mindenkihez.

Már az előző hetekben izgatottan készítettük a lámpásokat, és énekeltük a német nyelvű dalokat.

November 9-én délután az óvodásokat játékos, mesés foglakozásokkal várták a leendő elsős tanító nénik és a napközis nevelők. Volt libapásztorkodás, kézműveskedés, és a jó hangulatú program lezárásaként az ajándék lámpásokkal örömmel csatlakoztak a legkisebbek is diákjainkhoz.

Mi, a német tagozatos hatodikosok egy jelenettel készültünk erre az estre. A felkészülés minden perce örömöt okozott nekünk. Ebben az évben egy árnyjátékkal leptük meg társainkat és a résztvevőket. Jézus árnyéka jelent meg, és arra tanított bennünket: „Amit a legkisebb testvéreitek közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. E mondat tanításaként osztotta meg Márton köpenyét a didergő koldussal. Szent Márton történetét megismerve mi is elgondolkodhatunk azon, hogyan segíthetünk másokon.

Kis műsorunk után a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kisparty Fúvószenekar vezetésével kerültük meg a templomot. Ezúton is köszönjük a hangulatos zenét, melyet még a templom ajtajában is játszottak számunkra.

lampas_4

A templomban Péter atya köszöntette a tömeget, és mesélt nekünk Szent Mártonról, majd áldással indított bennünket útnak.

Végül, még egy meglepetés fogadott bennünket; Márton-cipókat kaptunk.

Köszönjük Péter atya kedves szavait. Köszönet a Rendőrségnek, hogy minden évben biztosítják számunkra az útlezárást, a Lipóti Pékségnek a kedvezményes cipókat, Hunka Kevin és Kiss Petra 6.b oszt. tanulók anyukájának a szereplők ruháinak elkészítését.

Köszönjük szervező tanárainknak a jó hangulatú délutánt.

Horváth Tünde 6.a és Sziklai Adél 6.b

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...

Sikeres szereplés a Pest Vármegyei Diákolimpia döntőjén

Ráckeve adott otthont a Pest Vármegyei Asztalitenisz Diákolimpia csapat-...

Veszélyben a MÁV dolgozók

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti...