24.3 C
Cegléd
2025. szeptember 12. péntek
spot_img

Betöréses lopásokból élt a szökött elítélt

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban lopás bűntette miatt állította bíróság elé azt a férfit, aki a börtönből kapott szabadságáról nem tért vissza, hanem betöréses lopásokat követett el Cegléden. A bíróság 3 év 4 hónap fegyházra ítélte a vádlottat.

A bűnügy gyanúsítottja Kecskeméten a bv. intézetben töltötte büntetését. Jutalomként 2016 augusztusában 5 nap eltávozást kapott, azonban az 5 nap elteltével nem tért vissza a bv. intézetbe, megszökött.

Pénze nem volt, és esélye sem volt arra, hogy legálisan pénzhez jusson. Ezért Ceglédre ment, ahol 2016 szeptemberében két lakásba betört. Az egyik lakásból ékszereket, telefont, fényképezőgépet lopott mintegy 200.000,- forint értékben, a másik lakásban csak kutatott, de onnan nem vitt el semmit.

A Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozói bravúros nyomozással azonosították a lopások elkövetőjét. A férfi ugyanis korábban és most is egy speciális kaparóeszközt használt az ajtók befeszítéséhez, ami alapján azonosítható volt.

A gyanúsítottat 2016 szeptemberében Kecskeméten, az autóbusz állomáson elfogták és a  bv. intézetbe visszaszállították.

A Ceglédi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban lopás bűntette miatt állította bíróság elé s a férfit. A Ceglédi Járásbíróság 2016. november 11-én 3 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélte a vádlottat.

A fogolyszökés vétsége miatt a férfit a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség 2016 októberében állította bíróság elé. E bűncselekmény miatt a bíróság 11 hónap börtönre ítélte a vádlottat.

Egyik büntetéséből sem bocsátható feltételes szabadságra.

Budapest, 2016. november 16. napján

Dr. Szabó Ferenc s.k. főügyész

(A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye alapján)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...