-2 C
Cegléd
2026. február 28. szombat
spot_img

Csúcsforgalom a Sportmúzeumban

Mozgalmas napokon van túl az ország első sportmúzeuma  Cegléden. Az elmúlt napokban, főleg az iskolai  csoportok egymásnak adták a kilincset a Gubody utcai  intézményben. Ezúttal inkább a középiskolák  mozgósítottak, melyek közül kiemelhető az Ungváry László Kereskedelmi Szakközép Iskola diákjainak aktivitása (képünkön), de nem sokkal maradtak el mögöttük a Bem József Szakközépiskola osztályai sem. Örvendetes volt, hogy  a Török János Szakközép Iskola diákjai  szinte „új színfoltként” figyelhették meg a tárlatvezető ismertetőjét.
Magyar László múzeumvezető elmondta lapunknak, hogy ezt megelőzően inkább a közeli általános iskolák szervezett csoportjai jeleskedtek a tárlat megtekintésében, ami azért is nagyon fontos, mert a sikerorientált  ceglédi sportágak utánpótlás nevelő tevékenységét  a sportágválasztás időszakában nagyban  befolyásolja a ceglédi élsportolók, olimpikonok példakép szerepe.
Persze a múzeum látogatók  összetétele nagyon széles skálán mozog. A felnőttek között folyamatos a helyi és vidéki látogatok érdeklődése, akár egyénileg, akár csoportosan. A diákcsoportoknál kitűnik a testnevelők  sportági orientáltsága és felismerése a múlt hagyományaira és sikereire való építkezés pozitív hatása. A múzeum fanatikus vezetője elárulta, hogy vannak érdekes látogatóik is, így  „útban hazafelé” Rióból egy svájci úszó is eljött budapesti barátjával Ceglédre, vagy  egy 1960 és 64-es  magyar tornász olimpikon, akinek Kürti Béla alapítónk és a vendég kortársa Füle Judit  idézte a múltat. Magyar László az egyik legnagyobb elismerésnek azt tartja, hogy a Ceglédi Sportmúzeum kialakításának folyamatát  országos példaképnek tekintik. A Sporttörténeti Bizottság 1978-ban alakult, a Sportmúzeum pedig 1992-ben nyílt meg, utóbbi jövőre lesz 25 éves.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...