-3 C
Cegléd
2025. október 20. hétfő
spot_img

Kossuth emléke Torinoban

Ceglédi vonatkozású érdekesség is van a Torino-i Kossuth emlékek között – erről írt az olaszmamma.blog.hu oldal. „Mint ismert az 1849-es szabadságharc csúfos vége után Kossuth emigrált és Torinóban telepedett meg, majd itt is halt meg, ekkor ragadt rá a turini remete elnevezés.” És itt látogatták meg a ceglédiek. Hogy mennyire volt remete, azt nehéz megmondani, mert „Kossuth lakása Torinó belvárosában található, ahol ma is, de a 19. század végén főleg pezsgett az élet, hiszen 1861. és 1865. között Torinó volt a frissen egyesült Itália fővárosa. Kossuth emlékébe több helyen is belefutunk Torinóban.  A Via dei Mille 22. alatt lakott és itt is halt meg, a lakosztály erkélye mellett emléktábla őrzi a nevét. A ház előtti parkban áll Kossuth mellszobra, amelyhez a ceglédi gimnázium Kossuth-szobrát vették mintának alapul. A szobor megvalósításához Cegléd város is hozzájárult. Turini évei alatt Kossuth itt írta kiegyezés-ellenes cikkeit.

carignano
A belvárostól kicsit kiesik, de magyar szívnek kedves a Corso Luigi Kossuth, amelynek minden érdekessége a nevében merül ki. Kossuth emellett nem csak a Via dei Millében lakott, az elszánt zarándokok a Via Bertholet 28. és a Via Principe Amadeo 24. szám alatt is adózhatnak az emlékének. Ezen kívül a Torinó központjában található Palazzo Carignanóban Kossuth relikviáival is találkozhatunk. Van itt egy mellszobra, képei, sapkája, pipája.”

Képek, bővebben itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Vörösmarty tér nem quadpálya!

Károly Ferenc önkormányzati képviselő közleményben fordult a Vörösmarty játszótérre...

Szép eredmények a Fitkid országos döntőn

A CVSE Fitkid szakosztály III. osztályú versenyzői Budapesten vettek...

Bravúr pont a Bud Arénából

A Ceglédi KK SE U20-as csapata bravúros döntetlent ért...

Exkluzivitás és luxus: a limuzinok lenyűgöző világa

Elképzelted már, milyen lehet egy estét töltve mennyei kényelemben...

Tűzoltók mentették ki a bajba jutott papagájfiókát Cegléden

Madzagba gabalyodott arapapagáj-fiókát mentettek meg a ceglédi tűzoltók egy...