17.2 C
Cegléd
2026. július 6. hétfő
spot_img

Kommandósokat küldtek a ceglédi álrendőrre

Rendőrnek adták ki magukat, és félholtra verték áldozatukat a csemői rablók: egyikük elfogásához a TEK-et is be kellett vetni.

Rablás, testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt is felelnie kell annak a 22 éves ceglédi férfinak, aki a gyanú szerint egy ismeretlen társával tavaly júniusban brutálisan megvert és kirabolt egy csemői párt.

A két támadó rendőrnek adta ki magát, rajtaütést színlelve próbáltak bejutni a sértettek házába – a hitelesség kedvéért, a gyanúsított Rendőrség-feliratú pólót is viselt. Az ott lakó férfi engedelmeskedett a felszólításnak: ajtót nyitott, mire a rablók baseball ütővel kezdték verni, egy ütéssel betörték koponyáját is, életveszélyes sérülést okozva.

A bántalmazott férfi barátnője eközben megpróbált segítséget hívni, de kitépték kezéből a telefont – a 22 éves gyanúsított őt is többször megütötte, majd ragasztószalaggal kötözte össze. A rablók végül pénzt és több mobilt vittek magukkal.

A ceglédi nyomozók másfél éven kutattak az elkövetők után, míg végül sikerült azonosítaniuk a támadók egyikét.
A férfit december 20-án fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai. A TEK bevetésére azért volt szükség, mert feltételezték, hogy a fiatal férfi fegyvert tarthat – mint később kiderült, ez a gyanú alaptalannak bizonyult.

A gyanúsítottat a Ceglédi Rendőrkapitányságon kihallgatták, és őrizetbe vették – december 22-én pedig bírósági jóváhagyással előzetes letartóztatásba került. Ismeretlen társát továbbra is keresik a rendőrök.

origo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...