7.2 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Beszámoló az Újonc Magyar Nemzetközi Bajnokságról

Bp. Rozsnyai u. (01.06-08.)

Rekordszámú nevezővel számolhattak a rendezők hiszen 23 országból összesen 215 egyéni versenyző és 93 csapat indult az év első nemzetközi versenyén.
A ceglédi színeket két versenyző képviselte:
eredmények:
Csapat: legjobb 32 közé került
Hörömpő Ferenc, Tótin Kristóf (Szuperinfó CVSE)
Egyéni: legjobb 32 közé került
Hörömpő Ferenc (Szuperinfó CVSE)
A csapatmérkőzésekkel kezdődött a torna ahol mieink a Dánok 3.együttesével mérkőzött.
3:0-as ceglédi győzelemszületett két mérkőzés is döntő játszmában dőlt el.
A másikon a Horvátok legjobbjaival kerültünk össze és ugyan ilyen arányú vereség lett a vége.
A 32-es főtáblán Izrael következett.1:3 lett a vége de Tótin Kristóf szenzációs játékkal kiélezett mérkőzésen nyert az 1-es játékos ellen.
Másnap az egyénivel folytatódtak a ceglédiek versenye ahol szintén 3 fős csoportba osztották őket.
Kristóf erős csoportba került és nem sikerült átmenteni jó játékát erre a napra és végül 3. lett.
Hörömpő Feri peches körülmények között szoros szettekben vesztett Svéd ellenfelével szemben majd német játékossal fordulatos és helyenként látványos labdamenetekkel tarkított meccsen 8:10-es hátrányról fordított a döntő játszmában.
Következhetett vasárnap a 64-es főtábla ahol litván játékos lett az áldozat 3:1 re diadalmaskodott Feri majd szlovák ellenfél állította meg a 16 közé 3:0 arányban.
Nagyon jó erőfelmérő volt az évre nézve hiszen képet kaphattunk a közeli országok hol tartanak és miben kell fejlődnünk.
Gergye Zoltán

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...