12.2 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

Neked, fiam itt élned, s nem halnod kell!

A fenti mondat, mely szerint- ” Neked, fiam itt élned, s nem halnod kell! ‘ a mai napon az egyik szakmai előadótól hangzott el. Ha egy mondatban szeretnénk összegezni a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság mai rendezvényének célját, akkor ebben minden, de minden benne van. Professzionális tánccal, és érdekfeszítő, könnyed hangvételű, valóban a fiataloknak szóló előadásokkal hívták fel a figyelmet a rájuk leselkedő veszélyekre. A diszkó-balesetektől a drogfogyasztáson át a láthatóságig jutottak el, közben érintve több más területet is. Így elmondható, hogy valóban fantasztikus, rendhagyó előadást szerveztek ma a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központban. A produkció hatalmas sikert aratott a résztvevő diákok körében, akik érdeklődve figyelték az eseményeket, és a műsor közben és végén is hatalmas tapssal köszönték meg a profi táncosok előadását.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és Bűnmegelőzési Osztálya által szervezett „Üzenet a biztonságért” című előadáson zsúfolásig megtelt a színházterem. A diákok városunk két középiskolájából érkeztek. Mellettük megyei rendőrségi vezetők, szakemberek és a környék rendőrei is részt vettek. Megtudtuk, hogy az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság az idei évben a megelőzési tevékenységek sorába új elemként illeszti be, hogy a táncon keresztül is megszólítsa a közlekedőket, elsősorban a fiatalabb korosztályt. A New Step Fitnesz Táncstúdió Üzenet Táncszínház csapata több táncprodukciót mutatott be célirányosan bűn- és baleset-megelőzési témájú koreográfiával, mint például a családon belüli erőszak, a kiközösítés, a láthatóság kérdése és az ittas vezetés. Az előadásokat követően az egyes témákat a rendőrség munkatársai szakértők bevonásával beszélték meg és dolgozták fel a jelen lévő fiatalokkal.
Lőrinczy Veronika
nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...