5.4 C
Cegléd
2025. október 25. szombat
spot_img

„Csak mert németek a felmenőim?”

Közgázosok a Gulág-verseny döntőjében

2016.szeptemberében Gálné dr. Békés Györgyi történelem-tanárnőnk javaslatára regisztráltunk a „Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” keretében megrendezésre kerülő Országos Tanulmányi Versenyre. A csapatban hárman voltunk: Oroszi Eszter, Nagy Félix és én. Először két online fordulót kellett teljesíteni, hogy a döntőbe kerülhessünk. A megadott irodalomlistán könyvek, cikkek és filmek voltak felsorolva, amelyeket segítségként használhattunk. Az első fordulót örömmel csináltunk végig a tanárnő segítségével. Majd kaptunk egy e-mailt, hogy továbbjutottunk a második fordulóba. Így természetesen tovább olvastunk, néztük a filmeket és készültünk. A második forduló feladatait is megcsináltuk, majd vártunk az eredményre, hogy továbbjutottunk-e vagy sem. December végén kaptunk egy értesítőt, hogy igen, bent vagyunk a döntőben, másik 20 csapattal együtt, akik az ország minden tájáról versenyeztek. Nagyon örültünk, de tudtuk, hogy még többet kell készülnünk, mint eddig. Ahogy visszamentünk a szünetről, szembesültünk a feladatokkal. Egy tizenötezer karakteres esszét kellett írni, amiben egy elhurcolt életét mutatjuk be, és hogy hogyan élte meg a Gulágon töltött keserves éveket. A ceglédi Erdélyi Gyula bácsit választottuk. Ezután az elkészült esszét kellett egy prezentációban feldolgozni. Ez volt a döntő előzetes feladata. Majd elérkezett a január 19. A versenyt az ELTE Természettudományi Karán tartották. Megérkeztünk, a csodálatos helyszínen szívhattunk egy kis egyetemi levegőt. Regisztráció, köszöntőbeszédek, majd a versenyfeladatok ismertetése történt. Elmondták, hogy a rövid feladatok után már csak 6 csapat folytathatja a versenyt. Elkezdődtek a feladatok. Képfelismerés volt, idézetekről kellett megmondani, hogy honnan származnak és vaktérképes feladatok. Majd rövid szünet után kihirdették azt a hat csapatot, amelyik továbbjutott. Izgatottan és nagyon feszülten vártuk az eredményt. Mikor kimondták a csapatnevünket, el sem hittük, hogy ott vagyunk a legjobb hat között! Ezután következett a prezentációk előadása, ezt interaktív szóbeli feladatok követték. Ebédszünet és egy kis pihenés után eljött végre az eredményhirdetés ideje is. Ötödik helyezést értük el. Könyvjutalmat és egy kétnapos kirándulást nyertünk. Nagyon örülök, hogy jelentkeztünk erre a versenyre, célunk az volt, hogy bent legyünk az első hatban, és ezt meg is csináltuk. A „málenkíj robotra” elhurcolt emberek megpróbáltatásait nem ismerhettük volna meg ilyen mélyen e nélkül a verseny nélkül. A felkészítést, a támogatást, a buzdítást köszönjük Gálné dr. Békés Györgyi tanárnőnek, Reznák Erzsébet múzeumigazgató asszonynak, és mindazoknak, akik a felkészülésben is a segítségünkre voltak.

Petykóvszki Nikolett 12. b

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...