23.2 C
Cegléd
2026. augusztus 15. szombat
spot_img

Nyílt nap a Várkonyiban

A leendő első osztályosok szülei részére nyílt napot szerveztek a Várkonyi István Általános Iskola alsó tagozatos munkaközösségei. A február 9-ei délelőttön magyar, matematika, környezetismeret és német órákon vehettek részt az érdeklődők.

-A program célja, hogy a szülőknek lehetősége nyíljon megismerni iskolánkat és minden felmerülő kérdésre választ tudjunk adni. Pedagógusaink kiemelt figyelmet fordítanak a változatos tanítási módszerek alkalmazására, figyelembe véve tanulóink eltérő képességeit – mondta Csomor Petronella igazgatóhelyettes.

Bögös István igazgató a Várkonyi iskola nevelési-oktatási kínálatáról a következőket nyilatkozta:

-Intézményünkben több évtizedes múltra tekinthet vissza a matematika és az idegen nyelv emelt szintű oktatása. 2007-ben elnyertük az „ÖKO- iskola”, majd 2016-ban az „Örökös ÖKOISKOLA” címet, így különös hangsúlyt helyezünk a környezettudatos szemlélet kialakítására és az egészséges életmódra nevelésre. A mindennapos testmozgást két tornatermünk és tágas sportudvaraink teszik lehetővé. Több sportágból választhatnak tanulóink, amelyeket sportegyesületekkel együttműködve, szakedzők irányításával iskolánkban sajátíthatnak el. Hatodik osztályig biztosítjuk a táncoktatást. Változatos iskolai programjainkkal erősítjük a közösségek egymáshoz és az iskolához való kötődését. Ennek részeként számos tantárgyi, művészeti és sakk szakkört, kézműves foglalkozásokat szervezünk.

A leendő első osztályos tanulók számára a Csengőszó foglalkozások február 16-án, 17:00 órakor kezdődnek és március 23-ig minden csütörtökön megrendezésre kerülnek, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Horváth Melinda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...