10.4 C
Cegléd
2025. október 24. péntek
spot_img

Ausztriába jártak ki motorokat lopni, szökésben vannak

Ausztriába járt ki drága motorokat és bicikliket lopni a lekapcsolt bűnbanda, ketten még szökésben vannak. A budapesti rendőrök összesen 11 darab lopott motort és egy kerékpárt foglaltak le. A fővárosi nyomozók munkáját az osztrák és a Győr-Moson-Sopron megyei kollégáik is segítették.

A rendőrség tizenkét rendbeli üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást G. István, L. Géza és a szökésben lévő Jákli Péter és Budai Árpád ellen – írja a police.hu.

A képen balra Jákli, jobbra Budai.

Az 55 éves farmosi G. István és a 47 éves monori L. Géza még szerda éjszaka Bécsből egy bérelt kisteherautóval az osztrák fővárosból ellopott két motorkerékpárt szállított Magyarországra. A lopott járműveket egy XXIII. kerületi telepre vitték és egy konténerben helyezték el. A két férfi még ugyanezen a napon délután újra kiutazott Bécsbe, ahonnan három szintén lopott motorral tért vissza. A párost a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az M1-es autópályán igazoltatták, majd előállították őket. Közben a budapesti rendőrök kinyitották a konténert, ahol összesen nyolc nagyértékű motorkerékpárt és egy biciklit találtak. A két férfit kihallgatásukat követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására. A nyomozás során az is kiderült, hogy a két férfinak voltak bűntársai.

Miután a rendőrök beazonosították őket elfogatóparancsot adtak ki a 45 éves budapesti Jákli Péter és a szintén 45 éves budapesti Budai Árpád ellen.

A két férfi szökésben van, ezért a rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható Jákli Pétert és Budai Árpádot, tartózkodási helyükkel kapcsolatosan információval rendelkezik, hívja a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányságát a 06 (20) 324 4130-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

miabonyunk.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...