8.9 C
Cegléd
2026. május 20. szerda
spot_img

Eredményes évet zárt a ceglédi rendőrkapitányság

Eredményes évet zárt a Ceglédi rendőrkapitányság. Ez derült ki a tegnap tartott állománygyűlésen elhangzott beszámolóból. A térség közbiztonsága 2013 óta folyamatosan javul. Ez a folyamat pedig 2016-ban is folytatódott és a remények szerint az idei évben is így lesz – mondta a ceglédi rendőrkapitány. Ahogy a pest megyei rendőrség, úgy a ceglédi kapitányság is a közbiztonság javítása szempontjából eredményes évet zárt – hangzott el az állománygyűlésen.

Török Csaba r. alezredes, rendőrkapitány: – Az elmúlt évben a Ceglédi rendőrkapitányság állománya kitartó, szorgalmas, szakmailag felkészült, a kitűzött célok érdekében tenni akaró, felelősségteljes munkát végzett. A rendőri állomány és a munkánkat segítők közös fellépésének köszönhetően 2013 óta folyamatosan, így 2016-ban is javult a ránk bízott Ceglédi járás közbiztonsági helyzete, az állampolgárok rendőrségről alkotott véleménye pozitívabb lett mint korábban.

Az pedig, hogy milyen rendőrség megítélése szintén kiemelten fontos az állomány számára. Csakúgy, mint a köz és a közlekedésbiztonság javítása.

ctv.hu
Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...

Kisiklott egy KISS motorvonat

Csütörtök hajnalban kisiklott egy emeletes KISS motorvonat a budapesti...

A „Ceglédi Református Nagytemplomtól New Yorkig”

Május 9-én került sor immáron a negyedik alkalommal, hogy...

Négy érem az országos bajnokságról

Szombaton rendezték meg Dunakeszin az U13-as kötöttfogású országos bajnokságot,...