16.1 C
Cegléd
2026. június 8. hétfő
spot_img

A Hónap Műhelye – A ceglédi birkózók lettek a közönségdíjazottak

Immáron 49. alkalommal adták át A hónap műhelye díjat a MOB székházában. Januári teljesítményük alapján a ceglédi birkózókra is lehetett szavazni az elmúlt hónapban, akik végül a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított elismerést és az azzal járó százezer forintos sportszervásárlási utalványt közönségdíjazottként vehették át.

A mob.hu beszámolója szerint a közönségszavazást a Ceglédi VSE birkózói nyerték, jutalmuk az internetes verseny győztesének járó 100 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány lett. Pap Attila a díjátadón elmondta, a műhely az 1935-ös alapítású ceglédi klub egyik alapító szakosztálya. A szakosztályvezető többek között azt is elárulta, hogy 1950-ben a klub versenyzője, Gál József szerzte a magyar birkózás első világbajnoki címét, de birkózóik azóta is számos vb- és Eb-éremmel, egyetemi-főiskolai világbajnoki győzelemmel gazdagították a sportágat; kiemelkedő sportolóik közé tartozik ma Lőrincz Tamás, londoni ezüstérmes, illetve testvére, Viktor, riói ötödik helyezett birkózó.


Pap Attila arról is beszélt, hogy 100-110 igazolt sportolójuk van és mintegy félszáz kezdőnek adják át a sportág rejtelmeit. A műhely a hazai rangsorban a korosztályok összesítésében évek óta dobogós helyen zár; mint arról korábban már beszélmoltunk, az utánpótlás csapatbajnokságban legutóbb például győztek.
birkozoszov.hu
Fotó: mob.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...

Hangos zene vagy nyári életérzés?

A jó idő beköszöntével ismét előtérbe kerülnek a szabadtéri...

Szabadulószoba

Veres Tamás ceglédi író és költő nem tétlenkedik: új...

Nagy sikert aratott a Sportsziget

Az idén is a Sportsziget volt a Pöttyös Gyereknap...