3.3 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Két állatvédő szervezet is beperelt egy kínai férfit

Állatkínzás gyanújával indított polgári peres eljárást két állatvédő szervezet egy kínai férfi ellen, amiért szűk ketrecben tartott, rosszul táplált kutyákra bukkantak egy ceglédi áruház raktárában.

Az aktivisták figyelmét egy vásárló hívta fel, aki arra panaszkodott, hogy nagyon erős bűz lepte el az üzlethelyiséget. A tizenegy fajtiszta francia buldog közül kilencről nem tudni, hogy ki a gazdája. A helyi állatvédelmi hatóság és a rendőrség lefoglalta, majd átadta a kutyákat az állatvédők gondozásába.

„Ebben az ügyben francia buldogokról van szó, ölebekről. Emberhez szokott-szoktatott fajtájú kutyákról. És nyilvánvalóan az a környezet, ahol a fajtájuknak nem megfelelő körülmények között tartják őket, az eleve állatkínzásos környezetnek számít. Ebben a környezetben valósulhat meg úgy az állatkínzás, hogy nem gondoskodnak róluk megfelelően, nem tartják az állatokat… Nem tartják az állatok a kapcsolatot az emberrel, közvetlenül, napi rendszerességgel. Be vannak zárva egy helyiségbe. Onnan kószálnak összevissza. Ráadásul csoportosan vannak tartva. Ez nyilvánvalóan előbb-utóbb állatkínzásos eseteket eredményezhet” – mondta el dr. Czerny Róbert környezet- és állatvédelmi szakjogász.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...